A Sony hagyja meghalni a robotkutyákat, Japánban a szomorú gazdák ezért eltemetik őket

ÁLLAT
2015 március 11., 16:29
comments 49

1999-ben volt nagy dobása a Sonynak Aibo, a robotkutya. Akkor nagy reményeket fűzött hozzá a cég, az volt az ígéret, hogy idővel képes lesz majd tanulni és kifejezni magát. Pár évig még mentek is a fejlesztések, de aztán a japán cég elengedte a dolgot, 2006-ban leállt minden Aibóval kapcsolatos munka, 2014 júliusától pedig a szervizeléssel is leálltak.

photo_camera (TOSHIFUMI KITAMURA / AFP)

Pár alkalmai vállalkozó ugyan rátalált a piaci résre, és próbálkoznak maszek javítással, de az alkatrészhiány miatt bőven akadnak kutyák, melyek már nem javíthatóak. Japánban pedig ezeknek az állatoknak temetéseket rendeznek.

Nemrég 19 robotkutya temetése zajlott le egyszerre. Az Aibókat egy javításra szakosodott cég gyűjtötte be korábban, de ezeket a példányokat már nem tudták megmenteni. A helyi beszámolók szerint a szertartások fontosak a robotkutya-tulajdonosok számára, akik az évek során komolyan ragaszkodni kezdtek a robotállatokhoz.

Nem tudom elképzelni, mennyire csendes lesz a nappalink, ha Ai-chan nem lesz ott többet.

- mondta az egyik gyászoló tulajdonos a Wall Street Journalnak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.