3800 milliárd forintot engedett el a NAV

gazdaság
2015 március 11., 12:07
comments 371

Elég keményen nekiment az Állami Számvevőszék – melynek vezetője, Domokos "domokoslaszlo.com" László fideszes parlamenti képviselői székéből ült át az állam legfontosabb ellenőrző szervezetének vezetői posztjára – a Nemzeti Adó és Vámhivatalnak. Utóbbit még mindig az Egyesült Államokban korrupció miatt nem kívánatos Vida Ildikó vezeti.

Két elemzésben a 2009 és 2014 közötti, és a 2011 és 2014 tavasz közötti időszakban vizsgálták a NAV (az időszak elején még APEH) működését, előbbi időtávon a hátralékkezelési, végrehajtási és a kiemelt adózókra vonatkozó gyakorlatot nézték, utóbbi időszakban pedig az EUROFISC nevű, nemzetközi adatcsere programban való részvétel eredményességét vizsgálták. Az ellenőrzéseknek nem volt semmi különösebb apropója, csak az "elmúlt évek kockázatait összegezve döntöttek" a NAV átfogó ellenőrzése mellett.

Egészen súlyos hiányosságokat találtak.

A kétszáz oldalas jelentésből egy elég kaotikus, kapkodó és alapvetően rendetlen hivatal képe rajzolódik ki, amelyik gyakorlatilag ellenőrzés nélkül engedett ki tartozásokat a kezéből. Nem is keveset, közel 3800 milliárd forintot, ami jóval több, mint az éves GDP tíz százaléka.

2009-ről 2013-ra a nyilvántartott adó- és vámhátralékok állománya 2078,5 milliárd forintról 2260,9 milliárd forintra nőtt. De csak azért ennyivel, mert ebben az időben közel 3800 milliárd forint hátralékot töröltek elévülés, behajthatatlanság, tartozás mérséklés, illetve a felszámolási eljárásokhoz kapcsolódóan.

Így változott a hátralékállomány, és így törölgettek belőle:

photo_camera Az ÁSZ ábráit valószínűleg előbb elfaxolták, aztán beszkennelték, aztán kinyomtatták megint, aztán lefotózták, és onnan töltötték fel.

Látható, hogy az évek alatt egyre több hátralékot engedtek el. Méghozzá úgy, hogy ennek okait nem ellenőrizték rendesen. A jelentésben lévő táblázat szerint így alakultak az elengedett adóhátralékok okai:

hátraléktörlés

Az elengedett hátralékok egy részénél biztosan nem volt más választás, de a jelentés szerint

a 2009-2013. között minden évben 232,8-204,0 milliárd forintnyi hátralékot úgy engedtek el, hogy semmit nem tettek annak behajtása érdekében.

Szóval úgy nyilvánították behajthatatlannak a hátralékok egy jelentős részét, hogy nem tettek értük semmilyen intézkedést.

Az adóhivatalban valamiért nem alakították ki a belső ellenőrzéshez szükséges szabályokat, ezért a NAV különböző belső egységeinek szabályzataiban egymásnak ellentmondóan vették figyelembe a megváltozott jogi előírásokat. Nem alakították ki az egységes adó- és vámügyi folyószámla-rendszert, ezért a hátralékkezelés rendszere sem működött normálisan.

"Az egységes szabályozással nem rendelkező eljárások döntési szabadságot, ezáltal egymástól eltérő feladat-ellátási lehetőséget tettek lehetővé a különböző szervezeti egységekben", írja a jelentés, ami elég aggasztónak hangzik egy annyira fontos hivatal esetében, mint a NAV.

A kiemelt adózókról nem vezettek rendes nyilvántartást. A jelentés így fogalmaz:

"A 2009-2011. között nem tartották be teljes körűen a törvényi előírásokat, amely szerint a legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező 3000 adózót – köztük a kiemelt adózókat – az állami adóhatóság köteles volt rendszeresen, legalább háromévente ellenőrizni."

A kiemelt adózókat egyébként kötelező lett volna háromévente ellenőrizni, de a hiányos nyilvántartás miatt ez nem jött össze. A különösen fontos adózók száma egyébként így alakult az évek alatt:

kiemelt

Az ÁSZ szerint "az adózásban betöltött meghatározó súlyuk ellenére, a kiemelt adózói körben az adóztatásra és ellenőrzésre vonatkozó belső szabályozók kialakítása a jogszabályokban előírtakkal nem volt minden esetben összhangban, illetve kiadásuk késedelmesen, vagy nem történt meg." Az érintett nagy adózók 6,7 százalékánál maradtak el ellenőrzések.

kiemeltáfa

A vizsgálat időszakokban egyébként sem a Pénzügyminisztérium, sem utódja, Nemzetgazdasági Minisztérium nem tartotta fontosnak, hogy ellenőrizze az egyébként szervezetileg alá tartozó adóhivatalt, állapította meg az ÁSZ.

(ÁSZ, ÁSZ.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.