Mint amikor a zenekar játszott tovább a süllyedő Titanicon, kicsit olyan hangulata volt annak a csütörtök délutáni beszélgetésnek, amit a Független Diákparlament nevű szervezet hozott össze a Városmajori Gimnáziumban.
Az iskola igazgatója, Szebedy Tas mellett Trencsényi László egyetemi docens, oktatáskutató és Pokorni Zoltán vett részt a vitán. Pokorni egykor a Fidesz vezető oktatáspolitikusa volt, ma már csak a partvonalról mellől kiabál, az országos politikában gyakorlatilag nem tényező, polgármesterként irányítja a XII. kerületet.
A csütörtöki rendezvény formai korlátai az érdemi vitát szinte ellehetetlenítették: annak ellenére, hogy csak az elmúlt pár hétben hány meredeknek tűnú terv, pusztító ötletmorzsa bukkant elő arról, hogy hogyan szabná tovább a már agyonszabott oktatási rendszert a Fidesz (hetedikben teszt alapján eldöntenék, ki minek tanuljon tovább, a hiányzó napközis gyerekek szívatása, a kommunikációs szakok felszámolása és a többi), a csütörtöki rendezvény gimnazista szervezői csak három kérdésre koncentráltak, és irracionálisan szűk időkeretet hagytak a válaszokra.
Úgyhogy ha valakit átfogóbb kép érdekelne a magyar oktatásügy lesújtó helyzetéről, az olvassa el az Európai Bizottság friss jelentését.
És akkor nézzük a három kérdést, amiről a szervezőknek ki kellett fejteniük a véleményüket:
Lelőjük a poént: semmivel. A gyakorló iskolaigazgatóként az egész rendezvényen nagyon diplomatikusan fogalmazó Szebedy is azzal kezdte, hogy biztos lehetne ugyan szakmai indokokat felhozni a két tantárgy különválasztásának okaként, de ők iskolavezetőként csak a kész, kihirdetett törvénnyel találkoztak, szakmai érvekkel vagy vitával nem.
Ennél jóval kritikusabb volt Trencsényi László, aki amellett, hogy az ELTE oktatója, a közelmúlt több, egyetemi tanárok által szervezett tiltakozó formációban is részt vett. Trencsényi szerint eleve érdemes hátrébb lépni, hiszen el lehet képzelni egy olyan iskolarendszert is, amiben nincsenek államilag kijelölt kötelező tárgyak. Ilyen volt az 1995-ben kitalált NAT, ami minden iskolának megadta a lehetőséget, hogy maga alkosson tantervet.
És ha erre volt pedagógusi vagy diákigény, akkor ezekben is előkerült az erkölcstanra hasonlító ember- vagy társadalomismeret-óra. Viszont Trencsényi szerint azzal,hogy a törvényalkotó úgy döntött, hogy az erkölcsről csak a hittel együtt lehet beszélni, gyakorlatilag a Horthy-rendszer restaurációja zajlik. Hiszen a modern szekuláris állam alapjait kezdik ki ezzel. És az az igazán lényeges kérdés, hogy megengedheti-e egy állam magának, hogy politikai legitimációjáért cserébe egyházak számára hozzáférést biztosít a gyerekekhez.
Az oktatási kérdések szakmai oldalához vitathatatlanul értő, de valahol mégiscsak Hoffmann Rózsa és Marekné Pintér Aranka teljesítményét védeni hívatott Pokorni pedig már első válaszában felvette azt a retorikai pozíciót, ami aztán végigkísérte a délutánt:
igen, de.
Mert szerinte éppen az derül ki, hogy a hittant tartó egyházak most lettek versenyre kényszerítve, hiszen korábban az járt hittanra, aki akart, most viszont az erkölcstannal kell versenyezzenek, és ő hallott is már olyan egyházi panaszokat, hogy a diákok sorra jelentkeznek át az izgalmasabbnak tűnő erkölcstan órákra.
Korábban, még 10-11 évvel ezelőtt Pokorni elmondása szerint pont olyan rendszert akartak kialakítani, amiben az egyházaknak nem kellett versenyezniük, akkor különórában szerveztek hittant az egyházak az érdeklődő gyerekeknek, ehhez pedig az iskola csak idősávot biztosított.
Majd beszélt arról is, hogy a magyar oktatási rendszer két világ határán áll: a teljes szellemi univerzumot lefedni akaró mediterrán stílus keveredik itt a gyakorlati dolgokra koncentráló északi modellel. És a mai magyar társadalomban jogos igény lehet, hogy erkölcsi dilemmák számára nevelési tereket nyissunk. De szerinte úgyis elvérez az, aki direkt értékrendet akar letuszkolni a diákoknak, hiszen azt nem fogják sajátjuknak gondolni.
Erről a Fidesz-frakció ötletelt nemrég, konkrétumot egyelőre nem tudni sokat, de a szervezők azért rákérdeztek.
A Fidesz egykori oktatáspolitikusa pedig a bevezetéssel semmiképp nem értene egyet, a hirtelen váltás helyett az eseti kísérletezésben és kipróbálásban bízna inkább.
Főleg, mert jelenleg nem is olyan a hangulat a pedagógusok között, hogy olyan nagyon szétfeszítené őket a tettvágy, mindenki nyugalmat szeretne inkább.
De az tény, hogy az idő közben megy, a gyerekek esélyei pedig szállnak el, tette még hozzá, miután korábban arról beszélt, hogy a magyar oktatási rendszer nagyon szelektíven működik, azaz nem csak hogy átörökli a családokból érkező különbségeket, de még növeli is azokat a diákok között.
Erről a kérdésről ismét Trencsényi fogalmazta meg a legkritikusabb véleményt. Mint elmondta, míg a korábbi szabályozásban akadtak kérdések, melyek döntési jogot adtak a diákok kezébe, addig az új köznevelési törvény mindent véleményezési joggá szelídített, mintha a fiatalok képtelenek lennének dönteni a saját ügyeikről. A diákjogok ilyetén elválasztása a gyermekjogoktól pedig szöges ellentétben van a gyermekjogokat kimondó New York-i egyezménytől, amit Magyarország is ratifikált, így az oktatáskutató szerint a jelenlegi magyarországi szabályozás simán alkotmányellenes is lehet.
Pokorni arról beszélt, hogy sem tanárként, sem oktatásirányítóként nem értett igazán ehhez a diákjogügyhöz. De amikor tanár volt, akkor azért trükkökkel próbálkozott, egyik évben például a diákok dönthették el, hogy milyen tablójuk legyen. És az lett a vége, hogy nem lett tabló. Frakciókra szakadtak, és mentek hozzá panaszkodni, hogy nem lehetne-e inkább hagyni ezt a demokrácia dolgot.
Ezért ő egy diákönkormányzatnál többre tart egy jól működő színjátszókört. Viszont a köznevelési jogokat leválasztaná erről, és azok védelme valóban fontos. Szerinte épp az jellemző Magyarországra, a diákönkormányzati és egyéb hasonló jogok határa összecsúszik az állampolgári jogok tartományával.
A regnáló iskolaigazgatóként hozzászóló Szebedy pedig évtizedeket repített vissza minket az időben, amikor arról beszélt, hogy mivel a törvény nem tiltja a hasonló szerveződéseket, ezért az iskola vezetősége elősegítheti, hogy ilyen diákszervezetek kialakuljanak. Ebben az ő iskolájuk mindig jól teljesített, most is, meg pár éve is, amikor a törvényi keret még kifejezetten kötelezte az iskolákat erre.
A három előre kitalált téma után kérdésekre válaszoltak a résztvevők. És minden ment tovább az addigi forgatókönyv szerint. Amikor például a tankönyv-rendszer központosításáról volt szó, akkor Trencsényi szakmai árulást és politikai hibát emlegetett, Szebedy pedig arról beszélt, hogy elvben elképzelhető lenne egy rendszer, ami annyira jól és okosan van összerakva, hogy egyetlen zseniális tankönyv van, és az elég, csak ő még nem találkozott ilyennel.
Majd jött Pokorni, aki szerint a tankönyvkérdés túl van hisztérizálva. Az az elv szerinte is butaság, hogy a tankönyvek esetében egy számot (hogy hányféle lehet) akarnak rögzíteni, és nem egy minőségi szintet, ami fölött minden tankönyv használható lenne.
De a piac azért eddig is torz volt, anomáliákkal terhes. Mind láttak borzalmas tankönyveket, volt például olyan könyv, amiben nullával osztottak.
Igaz, pont ennek kiadóját vette meg az állam.
- tette még hozzá. Szerinte a kormány szándéka is érhető: egyrészt hogy megvédje a szülőket attól, ha a tanár nem jól választana könyvet, másrészt pedig egyre több diáknak jár az ingyenes kölcsöntankönyv, ezért közpénz sorsáról is szó van. A kulcs, hogy a tankönyvek túlértékelt szereplők, és épp az állam értékel túl őket, mivel ez az egyetlen elem, amit ellenőrizni tud, hiszen a napi oktatási gyakorlatot nem tudja befolyásolni. Pokorni ismer olyan iskolákat is, ahol egyáltalán nem használnak tankönyveket, mégis remekül boldogulnak.
Majd miután a közönség soraiból több direkten politikai kérdést is kapott, kifejtette, hogy ő még mindig a Fidesz alelnöke, nemrég még parlamenti képviselő volt, sokáig oktatáspolitikával foglalkozott, most pedig barátai teszik ugyanezt, nem lenne helyes, ha nagyon vehemensen kritizálná, ami történik.
És amúgy sem az a legérdekesebb, amit a kormány tesz vagy nem tesz, az oktatás vet fel ennél sokkal fontosabb kérdéseket is. Ezért ő kerüli ezt a konfliktust, hiszen nem az a legfontosabb kérdés, hogy lehet-e szidni vagy dicsérni a kormányt.
Engem elsősorban a valóság érdekel, és csak azután az, hogy a kormány ehhez hogy viszonyul.
Hogy ez hogyan néz ki a gyakorlatban, az elég jól kiderült, amikor egy teremben ülő újságíró a váci iskola ügyéről kérdezte a résztvevőket. Ez volt az az iskola, ahonnan a tantestület közös levélben üzente meg a Kliknek, hogy nem küldenek diákokat Orbán Viktor beszédére.
Pokorni, bár a történetet nem ismerte, de önmagában a meghívásban nem lát kivetnivalót.
„Nem tudom, hogy itt nem azzal állunk-e szemben, amit olyan gyakran látunk, hogy tulajdonítunk egy szándékot, majd elhatárolódunk tőle”
- mondta, utalva arra, hogy itt lehet nem is utasítás történt, csupán egy meghívás.
Majd a három résztvevő még perceken át beszélgetett arról, hogy ha hasonló rendezvényeken sorra fejtik ki kritikájukat a szakemberek, annak előbb-utóbb hatása kell legyen a kormány döntéseire is.
Pokorni szerint arra van szükség, hogy az érdekelt felek próbáljanak meg tárgyszerűek, hűvösek, konkrétan maradni, és akkor van esély arra, hogy a másik fél meghallgatja őket. Majd önkritikusan arról beszélt, hogy ő is sikeres gyakorlója volt egy politikának, ami sokszor elkerülte ezt az utat. De így nem lehet építkezni.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.