Orbán a Múzeumnál: Kossuth népét senki se oktassa demokráciából

POLITIKA
2015 március 15., 11:29
comments 610

Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Múzeum előtt vasárnap ünnepi beszédet tartott, március 15. alkalmából. A meghallgatására megjelentek nem voltak sokan az elmúlt évekhez képest, de lelkesedésük nem volot kisebb: a beszédet rendszeresen nagy taps szakította meg, és előtte-utána is zúgott a „Viktor! Viktor!”.

photo_camera MTI Fotó: Kovács Tamás

Szent lépcső

„Ha van szakrális lépcső a magyar történelemben, akkor ez minden bizonnyal az.”

Ezt Orbán a Nemzeti Múzeum lépcsőjére mondta, felidézve az 1848-as forradalom kitörését. „Innen sugárzott szét a mágikus energia”, „főnixpillanata a magyar lélek újjászületésének”, cél, értelem, mérce, és örök zsinórmérték volt ami itt történt, amihez képest azóta minden nemzedék megmérettetik.

Engedett azért a tréfának is, odasuhintva az ellenzéki mozgalmaknak: 1848-ban hat ember indult el március 15-én reggel forradalmat csinálni, de estére több tízezren lettek, „Facebook nélkül”.

Költői képek sorával (kötélhágcsó, páros vezércsillag stb.) emelte beszédét transzcendens szintre, hogy utána

beszóljon minden nagy országnak.

A magyar sosem akarta a másét, csak azt, hogy megtarthassa, ami az övé – definiálta a magyarok vágyait a miniszterelnök, csak sajnos ez a kis létszámú nemzet erős és agresszív hatalmakkal van körbevéve.

  • Megkapták a magukét a németek és osztrákok, akik császárokkal és vaskancellárokkal mindig jól szervezett államot irányítottak, és még a válságokon is csak gazdagodtak. Itt nyilvánvalóan Angela Merkel Németországára utalt.
  • Aztán becsmérelte a nálunk százszorta nagyobb szláv katonanépeket, akik közül a muszkák (oroszok) csendőrhadjáratot vezettek a magyarok ellen.
  • Aztán beszólt az USA-nak is: amikor Kossuthot az Egyesült Államokban ünnepelték, és még Lincoln is meghallgatta, akkor ott még rabszolgatartás volt! 70 magyar főtiszt szolgált az amerikai polgárháborúban! „Csoda-e ha Kossuth és Petőfi népe csak mosolyog, ha bárki oktatni akar minket szabadságból és demokráciából?”
  • Aztán oltotta az Európai Uniót is: nem az uborka görbülete, hanem az ember testtartása jelenti a jövőt. És mi egyenes gerinccel, felvetett fejjel és felemelt szívvel állunk az európai népek családjában. Az EU-nak kérdései, a magyaroknak válaszaik vannak.

Orbán szerint mi tudjuk, hogy a szabadság nem más, mint minden nemzet elidegeníthetetlen joga, hogy a saját útját járja.

Összefogás vagy nemzethalál

Orbán szerint az alaphelyzet a következő: itt vagyunk hatalmas birodalmaktól körbevéve, és szolgák leszünk, ha nem vagyunk egységesek, mert csak így tudunk szuverének maradni. Ez a legfontosabb, ezért nem lehet vita a magyarok között. Ezzel nyilván utalt a Fideszben és a Fidesz körül meglévő feszültségekre is.

Sajnos kiderült a rendszerváltás után hogy hiába a sok áldozat, ha nincs erős törvényhozás és erős kormány, nincs sarokra állás és nemzeti öntudat. Mert akkor:

a spekulánsok, az óriásvállalat-birodalmak és pénzügyi hatalmak zsebébe vándorol minden áldozatos munka gyümölcse.

Arra utalhatott, hogy erős Orbán-kormány nélkül gyarmat lennénk. Vagy együtt felemelkedünk, vagy ott ragadunk a sárban. Vagy együtt tágassá tesszük a hazát, vagy fuldoklunk a lökdösődésben. Vagy együtt leszünk sikeresek, vagy sehogy.

Tavaly, a választás előtti március 15-i beszédében egyértelmű volt, hogy ez az „együtt” rá, és a Fidesz kormányzására vonatkozik. Most csak sejteni, érezni lehetett a fenyegetés végső értelmét: ha én bukom, akkor mindenki bukik.

Harcolni kell

A szuverenitásért folyó küzdelemnek sosincs vége, és a magyar ösztönvilág lényege, a magyar történelem létparancsolata, hogy

saját szabad magyar világot kell teremteni.

Ez az ősi tudás. Orbán Viktor szerint ezért kell minden külföldi befolyásnak ellenállni, és ezért kell minden széthúzást elfojtani. Mert a különleges, mindenkitől eltérő magyar szellemet meg kell őrizni.

Annyit változott a régi időkhöz képest a helyzet, hogy Orbán szerint az ellenfelek most nem betörik egymás fejét, hanem megszámolják azokat, és ez a demokrácia. Az van most, de ettől még a magyar élet középpontja nem változott. Mert ez a középpont pont az, ami véletlenül a Fidesz új kampányszlogene is, a

keményen dolgozó ember.

Nem kisember most, hanem csak ember, aki megbecsülést, biztonságot, boldogulást és tiszteletet akar.

És ezért keményen dolgozik. És ehhez nemzeti szuverenitás kell, hogy megkapja. És ahhoz teljes összefogás kell. És az egész élére Orbán Viktor kell. Különben elveszünk mind. Nemzethalál jön különben. Ezt üzente ezen az ünnepen a miniszterelnök.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.