Sajtórabság, feudális hatalom, nyomorba történő taszítás

Nagy volt a forgalom a Pilvaxnál, előbb Schiffer András és az LMP bent, később Gyurcsány Ferenc és a DK kint márctizenötödikézett.

Fletó szokott vehemenciával kormányekézett: először az átalakuló közszolgálati tévéba rúgott nagyott, miszerint most a „hazugság új köztelevíziója, vagy párttelevíziója” indul, ami „nyilvánvalóan a hazugság, az embertelenség csatornájává fog válni, egy önmagába forduló és a nemzetet meggyalázó hatalomnak a szolgálatában”. Még azt is odabonmot-zta, hogy a mostani márctizenödike nem a sajtószabadság, hanem a

sajtórabság napja.

Ezek után retorikai keresztlabdát adotzt saját magának, és azt fejtegette, hogy a pátoszt meghagyná a kormánynak, mert mára nagyjából ennyi maradt nekik. A résztvevőket arra kérte, hogy ők pedig magukban őrizzék meg a szabadság és a becsület iránti vágyat. Érdemes azokra is emlékezni, akik a 60-as, 70-es és 80-as években mindig ezen a napon fejezték ki szabadságvágyukat, megmutatták, hogy léteznek a szabadság kis szigetei, vállalták a küzdelmet, a megveretést és az őrizetbe vételt.

MTI Fotó: Mohai Balázs

A hatalmon lévők időnként úgy viselkednek, mint a reszkető kormányzótanács, miközben 25 évvel ezelőtt nagyon tisztességes szerepet játszottak. Azóta viszont megcsalták önmagukat és elcsalják az országot, múltjuk tisztességes, jelenük tisztességtelen – mondta a DK elnöke

Gyurcsány további küzdelemre biztatta hallgatóit, és arra kérte őket, hogy vegyék birtokba az országot, mert „tiétek, Önöké Magyarország egy tízmilliomod része”, azokkal együtt, akik a határon túl ünnepelnek. Ne elvegyék, hanem rakják össze az egy tízmilliomod részeket, mert ha így tesznek, akkor egy rövid demokratikus múlttal rendelkező országból egy virágzó haza lesz.

Koszorúzás, Himnusz.

Tóbiás József, az MSZP elnöke Veszprém megyében, Ajkán, a következő időközi választás egyik helyszínén ünnepelt. Volt koszorúzás, minden, és beszéld Pad Ferenc a párt és a DK közös jelöltje is.

MTI Fotó: Nagy Lajos

Tóbiás az ünnepség után sajtótájékoztatót tartott, amin nyilvános vitára Orbán Viktort: „Tegyék fel kérdéseiket a környék választópolgárai, válaszoljuk meg mind a ketten legjobb tudásunk szerint, és aztán döntsön a nép.”

Ezen kívül:

  • „Az orbáni hatalom önző, feudális”, mert nyomorba taszítja választóit.
  • A rendszer filozófiája egyszerűen megragadható egyetlen újfeudális idézettel: „mindenki annyit ér, amennyije van”.
  • „A nép pénzét szórják, kelet felé néznek, diktátorokkal üzletelnek és diktátorok propagandacéljainak szolgáltatják ki hazánkat”.
  • Tömegek vesztik el pénzüket „az évszázad fideszes-bankbotrányában”.
  • Ezzel szemben a szocialisták nyugat felé indultak és nyugat felé tekintenek, akik nyugalmat, gyarapodást kívánnak és európai Magyarországon szeretnének büszke hazafiak lenni.
  • Ahogy 1848-ban, ma is rogyadozik a feudális hatalom, mert a magyar társadalom képes és kész kifejezni az akaratát: változást akar.
  • „A dölyfös és önfejű hatalom az erőből ért, s az erőt a magyar társadalom képviseli.”
  • A Magyar Szocialista Párt képes és kész a változás motorjává válni a térségben.
  • „A Jobbik politikusai, amikor épp nem ordas eszméket kiáltoznak, vagy az orosz diktátor politikáját dicsőítik, akkor arról beszélnek, hogy a Fidesz megvalósítja a programjukat.”

(MTI, kábé)