Tusk az Oroszország elleni gazdasági szankciók meghosszabbítását szeretné

külföld
2015 március 16., 13:20

Az Európai Tanács elnöke a Süddeutsche Zeitung című német lapban hétfőn megjelent interjúban elmondta, hogy a februári minszki megállapodás az orosz agresszió korlátozását célzó folyamat kezdete. Az egyezményben előírt fegyvernyugvást ugyan ezernél is több alkalommal megsértették, de az áldozatok száma jelentősen csökkent. 

"Most nyomásgyakorlásra van szükség, és nem vitákra a minszki megállapodás részleteiről vagy homályos szövegezéséről"

- mondta Tusk, hangsúlyozva, hogy szerinte naiv vagy álszent, aki azt hiszi, hogy Putyin vagy a szakadárok jóindulatúak lesznek.

Kiemelte, hogy meg kell hosszabbítani az Oroszország elleni büntetőintézkedéseket, mert teljes mértékben végre kell hajtani a minszki megállapodásban foglaltakat - köztük az ukrán-orosz határ ellenőrzésének helyreállítását - , ami legalább az év végig eltart, és meg kell őrizni az Európai Unió és a transzatlanti közösség egységét.

Német lapértesülés szerint a berlini vezetés is összekötné a minszki egyezmény és a szankciók ügyét. A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi lap azt írta, hogy a kormány a csütörtökön kezdődő uniós csúcson el akarja érni, hogy a büntetőintézkedések feloldása csak akkor kerülhessen napirendre, ha maradéktalanul végrehajtják a minszki megállapodást.

Amennyiben a német álláspont érvényesül, legkorábban az év végén kerülhet szóba az uniós szankciók feloldása, mert a minszki megállapodás alapján az év végéig tart az a folyamat, amelyben először helyhatósági választásokat tartanak a szakadárok ellenőrzése alatt lévő területeken, majd a kijevi vezetés visszaveszi az ukrán-orosz határ ellenőrzését a válságövezetben. (MTI, címlapkép: AFP PHOTO/Emmanuel Dunand)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.