4 év alatt 2 millió eurót költött nőkre Berlusconi

külföld
2015 március 17., 16:55
comments 73

Az olasz sajtó nyilvánosságra hozta azt a levelet, amit Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő írt az „bunga-bunga partijain” részt vevő fiatal nőknek, amikor közölte velük, hogy a vele szemben miatt indított perek következtében nem tudja tovább eltartani őket.

Silvio Berlusconi 2013. december 29-én küldte el a levelet kb. 20 nőnek, akit addig havi rendszerességgel fizetett. Az olasz ügyészség számításai szerint a volt olasz kormányfő 2009 és 2013 között 2 millió eurót (több mint 600 millió forintot) költött azokra a lányokra, akik rendszeresen látogatták Silvio Berlusconinak a Milánó közeli Arcoréban levő villájában rendezett partikat. A levélben Silvio Berlusconi elmagyarázta a lányoknak, hogy az ellene indított perek miatt a továbbiakban nem tudja fizetni őket, és az ügyvédei tanácsára kell így cselekednie.

A levelet az olasz ügyészség bizonyítéknak tekinti annak alátámasztására, hogy Silvio Berlusconi anyagi juttatásért cserébe nőket kényszerített prostitúcióra. A nők a partikon való részvételért nem csak alkalmankénti összeget kaptak, Silvio Berlusconi havi fizetést biztosított nekik. Volt nő, akinek Berlusconi éveken át havi 2500 eurót fizetett, ezenkívül kocsit, lakást is vett neki. A lányok többsége ingyen vagy jutányos áron bérelt lakást a korábban építőipari vállalkozó Berlusconi által épített milánói lakóparkban.

Silvio Berlusconit az ún. Ruby-perben a múlt héten jogerősen felmentették a fiatalkorú lány prostitúcióra való kényszerítése és hivatali hatalommal való visszaélés vádja alól. A fiatalkorú lány a Szívtipró Rubyként ismert, marokkói származású Karima El Mahroug volt. Az ügyészség szerint Silvio Berlusconi a mai napig fizeti Rubyt, havi több tízezer eurót juttatva el hozzá készpénzben. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.