Még tavaly egy barátom mesélt egy beszélgetésről, ami a Ferihegyi reptéren előtte álló két alkotmányjogi szakember folytatott, miközben becsekkolásra vártak. És bár nem akart hallgatózni, nem volt sok esélye nem hallani a témát. A két alkotmányjogász, akik épp valami külföldi konferenciára igyekeztek, arról beszélgettek, hogy milyen groteszk módon szomorú, hogy a 2010-es kormányváltás óta mennyire kapósak lettek a magyar alkotmányjogászok a külföldi rendezvényeken. Míg korábban csak elszórva hívták őket hasonló konferenciákra és programokra, addig az alkotmányos ellensúlyok EU-n belül példa nélkülinek számító leépítése után a világon mindenhol kíváncsiak lettek arra, hogy mi a helyzet szakmai szempontból Magyarországon.

Erről az elmúlt években itthon is számos szakmai anyag, konferencia szólt, de ezek főleg a tágabb, absztrakt képre koncentráltak. Most viszont három szervezet, az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért részletes közös elemzést készített arról, hogy hogyan alakult az Alkotmánybíróság (Ab) működése azzal párhuzamosan, ahogyan a Fidesz alakította a körülményeket. A kutatásukat kedd délelőtt mutatták be, ebben az elmúlt 3 év ítélkezési gyakorlatára támaszkodtak, és annak a nyolc bírónak a teljesítményét vizsgálták, akiket már az egypárti, Fidesz-szabta szabályok szerint választottak be a testületbe.

Az Ab megszállása már 2010-ben elkezdődött, ekkor változtatták meg a bírói jelölés szabályait. Somody Bernadette alkotmányjogász szerint a korábbi rendszer sem volt jó, szakmailag rengeteg kritika érte azt is, hogy mindig politikai kompromisszumokon múlt, kiből lehet Ab-bíró. De az új rendszer ehhez képest is visszaesést hozott, a szakmai szempontok még hátrébb kerültek. Most az az elterjedt mondás érvényesül, hogy abból lesz alkotmánybíró, akire Lázár János rámutat.

Az évek során pedig folytatódtak a Fidesznek kedvező átalakítások: 2011-ben megemelték az Ab létszámát, 2012-ben pedig meghosszabbították a bírók mandátumát, kilencről tizenkét évre, igaz, hogy viszont ekkor az újraválasztás lehetőségét eltörölték. 2013-ban eltörölték a 70 éves nyugdíjazási korhatárt, lehetővé téve ezzel, hogy a kormánypárt által delegált alkotmánybírók mandátumuk végéig a testületben maradjanak.

Jelenleg 11 olyan tagja van az Alkotmánybíróságnak, akik már az egypárti jelölés révén kerültek a testületbe, és ők akár 2023-ig be is tölthetik ezt a tisztséget.

Hamarosan pedig új taggal bővül az Ab, ezzel majd 12 főre nőhet a Fidesz által delegált bírák száma. És igaz ugyan, hogy a bírák megválasztása kétharmados parlamenti támogatást igényel, de az új jelölési szabályok értelmében jelölni csak a Fidesz fog tudni, a szavazás pedig titkos, azaz minden előzetes várakozás szerint át fog menni a kormánypárt akarata, bárki is lesz a jelöltjük.

A három szervezet szakértői persze nem lepődtek meg különösebben a vizsgálatuk eredményén. Rengeteg külső jelből is tudható volt, hogy a Fidesz-KDNP megszállta az Alkotmánybíróságot. Ugyanakkor akartak egy ellenőrizhető, hiteles bizonyítékot minderről, ezért végezték el ezt a kutatást. A vizsgálat során nem az intézményrendszer egészét nézték, hanem az egyes bírák teljesítményét.

A vizsgált időszak összesen 23 Ab-határozatát elemezték. Ezek mind olyan döntések voltak, melyekben a kormány politikájára adtak alkotmánybírósági választ, legyen szó a politikai berendezkedés kérdéséről, a magántulajdon védelméről vagy az alapjogok védelméről.

És az ítéletek alakulásában nagyon világosan látszódik egy fordulat, 2013 áprilisától. Ekkor kerültek többségbe azok a bírák, akiket már az új, egypárti jelölési folyamat során választottak be.

A teljes vizsgált időszakban 43 százalékban hozott olyan ítéletet az Ab, ami a kormány szándékának kedvezett, ami akár elfogadható teljesítmény is lehetne, viszont élesen kettéválik ez a dátumok szerint: a 2013 áprilisa előtt vizsgált tíz határozat mindegyike a kormány szándéka elleni ítélet (olyan kérdéseket vizsgáltak ekkor, mint a médiatörvény, az életvitelszerű közterületi lakhatás tilalma, a családfogalom, az egyházi törvény vagy a választási regisztráció), míg 2013 áprilisa után a határozatok 77 százaléka kedvezett a kormány szándékának.

A vizsgálatból az  világosan látszik, hogy vannak bírák, akik jellemzően együtt mozognak: közösen szavaznak és közösen alkotnak különvéleményeket is. Az új bírák teljesítményét egyesével megnézve, csak két kivétel akadt: Stumpf István, aki csupán 31,9 százalékban döntött a kormány szándéka szerint és Szalay Péter, aki az esetek 57 százalékában. A többi hat bíró az esetek több mint nyolcvan százalékában a kormány szándéka szerint döntött, és van két bíró, aki százszázalékos mérleget produkált: a korábban parlamenti képviselő Balsai István és Juhász Imre.

A három szervezet kutatói az összes érintett bíró rövid portréját is elkészítették. Ez alapján olyan megállapításokat tettek, hogy

• Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró határozataiban néhol elszakad a létező alaptörvénytől, és előre feltételez a kormány részéről egy alkormányozói szándékot, majd e szerint ítél.
• Juhász Imre hajlamos félretenni az alkotmányossági érveket határozataiban, a megváltozott történelmi körülményekre tekintettel.
• Pokol Béla korábbi szakmai munkája az Ab lényegét tagadja, egy nemzeti kollektivista alkotmányértelmezés jelenik meg munkájában.
• Salamon László számára a parlament szuverenitása mindenek felett áll.
• Stumpf István határozataiban viaskodik az alkotmányjogi meggyőződés a politikai véleménnyel, messze ő a legellentmondásosabb teljesítményű bíró.
• Szalay Péter esetében azt figyelték meg, hogy azokban a kérdésekben, melyek a szűken vett szakterületéhez tartoznak, határozott alkotmányvédő álláspontot fogalmaz meg, de a többi kérdés esetében nincs meg ez a hozzáállás.
• Szívós Mária munkásságában pedig nem nagyon lehet alkotmányjogi szempontokat felfedezni, sokkal inkább érződik az, hogy meg kívánt felelni annak a szerepnek, melyre kiválasztották. 

Pedig a tizenkét éves mandátum miatt Somody szerint nem lehetett volna kizárni azt, hogy a bírák felnőnek a feladathoz, és munkájukban megpróbálnak egy alkotmányjogi presztízst kiépíteni maguk köré, egyes esetekben szembemenve akár a kormányzati szándékkal is. De egyelőre úgy tűnik, hogy ez nem történt meg.

Nem volt végig egyértelmű, hogy ez így lesz, az Alkotmánybíróság 2010 után kereste a lehetőségét, hogy alkotmányos szempontból védje saját integritását, de a negyedik alaptörvény-módosítással, amivel Somody szerint végleg letért Magyarország az alkotmányosság útjáról, bekerült az alaptörvénybe, hogy az Ab nem vizsgálhatja a működését meghatározó törvényeket.

Ezért is nagy kérdés, hogy mi fog történni az Alkotmánybíróság jelenlegi tagságával, ha a Fidesz-kormány esetleg megbukik. A rendezvény végén ebbe az irányba kanyarodott el a beszélgetés, és Somody szerint egy esetleges kormányváltás után a jelenlegi helyzet nem lenne sokáig fenntartható, hiszen a Fidesz bukása szükségszerűen kell hogy együtt járjon egy határozott és markáns alkotmányos átalakulással is. Ekkor pedig elképzelhető egy olyan szituáció is, hogy egy demokratikusan megválasztott, kellő többséget élvező parlament egyszerűen ne erősítse meg a jelenlegi testület mandátumát.

És igen, ez nem lenne a szó szoros értelmében véve jogszerű. Erről már Szabó Máté Dániel beszélt, aki ugyan a rendezvényen a TASZ-t képviselte, de ekkor csak saját véleményét foglalta össze. Szabó is úgy látja, hogy ha megteremtődik erre a demokratikus felhatalmazás, akkor az alkotmányosság helyreállítása során el kell majd szakadni a 2010 után kialakított jogrendtől. A Helsinki Bizottságtól érkező, szintén magánvéleményét megfogalmazó M. Tóth Balázs is arról beszélt, hogy olyan konszenzusra lenne szükség, ami politikai legitimitást ad egy ilyen változtatásnak. Ha meg nincs meg ez a legitimitás, úgyis marad ez a béklyó. Ráadásul M. Tóth szerint a Fidesz még csak nem is kritizálhatná komolyan vehetően mindezt, hiszen pont így jártak el a bírók kényszernyugdíjazása esetében.

A jelenlegi Ab-testület pedig hamarosan új bírót kap, úgy, hogy közben a 2013-as törés óta egyetlen olyan ítéletet sem hoztak, ami élesen szembement volna a kormány szándékával. Pedig korábban az Ab többször húzott olyat, ami alapjaiban tudott megingatni egy kormányt: ilyen volt a Bokros-csomag elkaszálása vagy a szociális népszavazás ügyében hozott ítélet. Arra pedig, hogy mit jelentett volna egy 2013 után is függetlenül működő Ab Magyarországon, a rendezvényen részt vevő kutatók egy világos példát hoztak: biztos nem ment volna át a választási törvény módosítása és a győztes kompenzáció rendszere, ami lehetővé tette az újabb kétharmadot és a budapesti közgyűlés megszállását.

A teljes elemzés itt olvasható el.

Javítás: a cikk egy korábbi verziójában Szívós Mária neve helyett Szívós Mártát írtunk, a hibáért elnézést kérünk.