Fél éven át itatta spermás kávéval kolléganőjét, de a bíróság szerint ez nem szexuális zaklatás

John Robert Lind 14 éven át dolgozott együtt kolléganőjével, Pat Maahsszal a Minnesota állambeli New Brighton barkácsáruházában, a Beisswengersben. Ez az:

Forrás: Google Street View

Maahs fél éven át érezte, hogy a kávéjának furcsa íze van, aztán tavaly egy szép augusztusi napon rajtakapta munkatársát, aki az asztalánál állt, és olyan riadt volt a tekintete,

mint "a szarvasé, amikor rávetül az autó fényszórója".

A nő lenézett az asztalára, és a kávéja mellett egy kisebb tócsányi folyadékot látott. Ekkor állt benne össze a kép arról, miért volt olyan furcsa íze a kávéjának az elmúlt fél évben.

"Ekkor raktam össze a dolgot - mondta Maahs. - Ezt éreztem a korábbi alkalmakkor."

A nő szexuális zaklatás miatt feljelentést tett, és a nyomozás során Lind bevallotta, hogy legalább kétszer csempészett spermát munkatársa kávéjába, illetve további négy esetben a nő íróasztalára és egyéb tárgyakra ejakulált.

A szexuális zaklatás vádja azonban egy a minnesotai törvényekben lévő joghézag miatt nem áll meg, így a férfit a bíróság felmentette.

Lind elmondta, hogy tetteivel egyszerűen a nő figyelmét próbálta felhívni magára.

(Huffington Post)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.