Lázár: Nem találkoztam még olyannal, aki szerette volna, hogy a lánya vagy a felesége vasárnap dolgozzon

Megpróbáltunk a parlamentben utánajárni, hogy milyen alapon gondolják azt a kormánypárti képviselők, hogy a vasárnapi zárvatartást pozitívan fogadta a társadalom és a gazdasági élet.

Arról ugyanis egyelőre csak a kormány beszél - az első kötelező zárvatartással terhelt vasárnap után -, hogy bejött az embereknek az első, a kormány által előírt vasárnapi kötelező pihenőnap.

A magyar társadalom ugyanis a jelek szerint erről mást gondol:

A hétfői plenáris ülésen túl sokan nem voltak, Rétvári Bence emberi erőforrások miniszterhelyettest, Lázár János miniszterelnökséget vezető minisztert és Nyitrai Zsolt képviselőt sikerült szóra bírnunk.

A KDNP-s Rétvárira kifejezetten utaztunk, hiszen őt ízekre szedték a Facebookon a kommentelők, amikor azzal ünnepelte a vasárnapi zárvatartást, hogy kiposztolt egy fényképet egy tescós álláskereső hirdetésről, amelyen többek között vasárnap éjszakai műszakra kerestek árufeltöltőt.

retvari-bence-facebook

Rétvári szerint a fénykép azt bizonyítja, hogy a bevásárlóközpontokban nem lesznek elbocsátások.

"Amit kiraktam fotót, azon az szerepel, hogy új munkaerőket keresnek az egyik hipermarketben. Egyesek ugyanis azt mondták, hogy tömeges elbocsátásra kell számítani a kereskedelemben..."

- mondta a miniszter, aki szerint az egész javaslat nem is a KDNP-től származik, hanem a munkástanácsok és a Független Kereskedelmi Szakszervezetek (KDFSZ)  hozakodtak elő vele még 2008-ban, és minden pártot megkerestek vele. (Ez a magyarázat azért különösen furcsa, mert a KDNP már 1990-ben, de 2005-ben egészen biztosan támogatta a vasárnapi zárvatartást.)

A javaslatot végül csak a kereszténydemokraták támogatták, mondta, de közelebb nem jutottunk ahhoz, hogy megértsük, pontosan mire alapozzák azt, hogy jobb lesz ettől az intézkedéstől az emberek vasárnapja.

"Úgy gondoljuk, és a nemzetközi tapasztalatok is azt tanúsítják, hogy áttevődik a forgalom más napokra."

Rétvári szerint Nyugat-Európában bevett gyakorlat a dolgozók vasárnapi munkavállalásának védelme, és példaként hozta Ausztriát:

"Ez még mindig megengedőbb, mint az osztrák gyakorlat, ott még nehezebb vásárolni vasárnap, mint szombaton."

A miniszternek végül el kellett rohannia egy interpellációt megválaszolni, ezért nem tudtuk folytatni a diskurzust. Az a szakszervezet, a KDFSZ egyébként, amire Rétvári hivatkozott, így fogalmaz honlapján:

"A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete érthetetlennek tartja, hogy a VOSZ és a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája még akkor is kiáll a vasárnapi zárva tartás népszavazási kezdeményezése mellett, amikor már a legnagyobbaknak számító külföldi multinacionális kereskedelmi láncok sem támogatják az általuk pártpolitikai célúnak nevezett vasárnapi zárva tartást érintő népszavazási kezdeményezést."

Lázár: Szerintem van társadalmi konszenzus

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

"Csökkenteni kell azoknak a számát, akiknek vasárnap dolgozniuk kell, én magam ezért támogattam ezt a kezdeményezést. Szerintem ebben társadalmi konszenzus van"

- fogalmazott egy fokkal óvatosabban Lázár János, aki elejtette azt is: "Nagy vita volt erről a Fidesz-KDNP közös frakciójában. Meg fogjuk nézni, hogy milyen hatást gyakorol a társadalomra."

A népszavazásba ugyanakkor beleállnak keményen:

"Ha a népszavazási beadványok valamelyike alapján népszavazást kell tartani a kérdésben, akkor természetsen az érveinkkel és a véleményünkkel csatába fogunk szállni, és megpróbáljuk meggyőzni az igazunkról a választópolgárokat, és természetesen tudomásul vesszük a döntésüket."

Arra a kérdésre, hogy mégis mi alapján állítják ilyen biztosan, hogy az emberek többsége támogatta a döntést, illetve hogy ebben társadalmi konszenzus van, ezt válaszolta:

"Nézze, 4,1 millió ember dolgozik ma Magyarországon, köztük 1 millió embernek kell dolgozni vasárnap is. Minden olyat támogatok parlamenti képviselőként, amely lehetővé teszi, hogy ezeknek az embereknek ne, vagy kevesebbet kelljen dolgozni."

És:

"Egyéni választott képviselő vagyok, akinek majdnem százezer választópolgára van, és nem találkoztam még olyannal, aki azt szeretné, hogy a felesége vagy a lánya vasárnap dolgozzon egy áruházban eladóként."

Nyitrai Zsolt, informatikai ügyekért felelős kormánybiztos viszont már sokkal megengedőbb volt, egyenesen a netadós kormányzati visszavonulást említette példaként:

"Szerintem a mostani kormányzat sosem félt korrigálni döntéseit, látva a gyakorlati tapasztalatokat, lehet, hogy ezt itt is meg fogjuk tenni. Egy nap még nem mutatja meg azt, hogy valami jól vagy rosszul működik, de ahogy a távközlési adó kiterjesztésénél is: amikor azt láttuk, hogy az nem biztos, hogy jó irányba megy, és megváltoztattuk, lehet, hogy itt is ez fog történni."