Szijjártó szerint számokban megmutatkozó siker a Keleti Nyitás™

Szijjártó Péter szerint mi sem bizonyítja jobban a Keleti Nyitás™ sikerét annál, hogy a célországokba irányuló export tavaly csak egymilliárd dollárral csökkent, pedig csökkenhetett volna akár 1,6 milliárd dollárral is mert:

  • az embargó miatt 15 százalékkal, 510 millió dollárral esett vissza az oroszországi export;
  • az ukrán gazdaság összeomlása miatt oda 12 százalékkal, 310 millió dollárral csökkent a kivitel;
  • a Nokia bezárása miatt az arab országokba irányuló export 820 millió dollárral csökkent.

„A kép összetett, nem akarok rózsaszín felhőket festeni, mert nincs rá ok” – mondta a Keleti Nyitásért™ is felelős külgazdasági és külügyminiszter. „De igenis vannak erőfeszítések, amelyek eredményesek” – tette hozzá.

Kiderült az is, hogy Szijjártó szerint léteznek olyan országok a világban, amelyek „társadalmi, politikai berendezkedése idegen a mi felfogásunktól”.

Amit „nem tudunk követni”.

Amikor „azt kell mondani, hogy sajnos ilyen áron mi nem fogunk ilyen teljesítményt nyújtani”.

Vagyis szerinte például a miniszterelnök illiberális példabeszédében emlegetett országokat nem feltétlenül követni kell, csak megnézni, hogy mitől olyan sikeresek, „milyen háttere van ennek, amit adott esetben fel tudunk használni, amit be tudunk építeni a gondolkodásunkba, amit a magyar viszonyok között, magyarra lefordítva esetleg alkalmazni lehet”. (Népszava via MTI)