Polt mégis kénytelen kivizsgáltatni a szekszárdi választási csalást

politika
2015 március 25., 09:14
comments 87

Bíróság, a pécsi ítélőtábla is kimondta, hogy nem volt tiszta a szekszárdi önkormányzati választás tavaly októberben.

Hadházy Ákos, LPM-s jelölt nyújtott be panaszt amiatt, hogy négy körzetben is szervezetten szállítottak választópolgárokat a szavazásra, a leadott szavazatokért pedig pénzt fizettek.

A bíróság - ahogy korábban az MTI írta - bizonyítékként fogadta el azt a tanúvallomást, amiben az egyik szavazókör szavazatszámláló bizottság tagja szerint egy férfi legalább 20 alkalommal duplakabinos, platós terepjáróval vitt embereket szavazni, S. J. - a tanúvallomásban Sárközi Jánosként szereplő, a cigány nemzetiségi önkormányzati választáson mandátumot szerző Lungo Dromo-jelölt - pedig kétezer forintot fizetett a szavazatokért.

A platós terepjárót egyébként a területi választási bizottság még kilencnél kevesebb ülőhellyel rendelkező gépjárműnek minősítette, így szerinte azzal nem jogsértő szavazókat szállítani.

Csakhogy az ítélőtábla szerint a jogsértés a szavazók szervezett szállításában áll, függetlenül attól, mivel viszik az embereket szavazni. A szállítás tényét egyébként a két férfi nem is vitatta, amikor meghallgatta őket a szekszárdi helyi választási bizottság.

A bíróság szerint a szállítással és a szavazókért adott kétezer forinttal "sérült a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás, illetve a választásban való önkéntes részvétel alapelve".

Máté Péter, a Fidesz szekszárdi képviselőjelöltje szerint a „szervezett szállítással vádolt férfi csak a családtagjait vitte szavazni három-négy alkalommal”, a szavazatszámláló bizottság szocialista tagját pedig hamis tanúvallomással vádolta meg.

Mindenesetre négy szavazókörben megismételték a szavazást, a végeredmény amúgy nem változott.

Csakhogy a bíróság által is kimondott választási csalás miatt a szekszárdi MSZP elnöke feljelentést tett. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság elfogultságot jelentett be, a Baranyai Rendőr-főkapitányság vette át az ügyet, de a nyomozást megszüntették január 13-án azzal az indoklással, hogy a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése és az eljárás folytatásáról sem várható eredmény.

A feljelentő panasszal élt, így a Tolna Megyei Főügyészség is foglalkozott az üggyel. Pontosabban, elutasították a panaszt. Elég érdekes indoklással. Egyrészt arra hivatkoztak, hogy a választáson alulmaradt jelölteket indító szervezet nem tekinthető sértettnek, ezért panaszjoga sincs. Másrészt szerintük a panasz amúgy sem tartalmazott új tényt vagy körülményt.

Mindezek alapján Heringes Anita (MSZP) kérdést intézett Polt Péter legfőbb ügyészhez.

Szerinte a bíróság ítélete ugyan valóban nem köti a nyomozó hatóságot, de mégis megdöbbentő a döntés teljesen figyelmen kívül hagyása. Az indoklásban megjelölt bizonyítékok is alapul szolgálhatnának egy sikeres nyomozás lefolytatásához, már amennyiben a bűnüldöző szervek részéről van erre hajlandóság. Heringes szerint "a Tolna Megyei Főügyészség határozata alapján úgy tűnik, nem a nyomozás sikeres lefolytatásán, hanem az eljárás megszüntetésének jogi indokainak kimunkálásán dolgoztak inkább a hatóságok".

Polt Péter a válaszában azt írta, hogy a Legfőbb Ügyészség beszerezte és felülvizsgálta a nyomozás iratait. Ez alapján további nyomozást rendeltek el. 

Polt végül megköszönte, hogy a képviselő felhívta a figyelmét a problémára. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.