Első fokon pénzbüntetésre ítélték holokauszt-tagadásért egy debreceni jobbikos képviselőt

2015 március 26., csütörtök 12:35
549

A Debreceni Járásbíróság csütörtökön első fokon 750 ezer forint pénzbírsággal sújtotta Ágoston Tibor debreceni önkormányzati képviselőt a nemzeti-szocialista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása miatt. Az ítélet nem jogerős.

Hornyák Zsolt bíró bűnösnek mondta ki Ágoston Tibor, aki 2014. január 12-én a Jobbik Magyarországért Mozgalom doni áldozatokról tartott megemlékezésén  a "hollókamu", "hollókaszt" kifejezéseket használta.

A tárgyaláson Ágoston Tibor tagadta a bűncselekmény elkövetését, mint fogalmazott, a kettős mérce ellen kívánt fellépni.

Azt elismerte, szerencsétlen nyelvbotlás volt részéről az inkriminált kifejezés, és elnézést kért, ha valakit megsértett vele.

"Fejet hajtok minden áldozat előtt"

- jelentette ki.

A bíróság meghallgatta a rendezvény biztosításában részt vett rendőröket is, akik elmondták, 30-40 fő részvételével zajlott a megemlékezés, semmilyen rendbontást nem tapasztaltak, egyébként is távolabbról figyelték az eseményeket, "nem akartunk rátelepedni" a rendezvényre, vallotta egyikük. Ágoston Tibor beszédét nem hallották, mivel nem volt hangosítás, és erős szél fújt.

A bíró lejátszotta azt a Youtube-ra feltett felvételt, amely a megemlékezésen készült, és amelyen elhangzanak a vádiratban is szereplő kifejezések.

Perbeszédében az ügyész a bűncselekmény súlyosságára hívta fel a figyelmet, arra, hogy a vádlott elkövette a zsidó népirtás tényének nagy nyilvánosság előtti tagadását, s börtönben letöltendő szabadságvesztés kiszabását kérte, próbaidőre felfüggesztve.

A vádlott védője szerint nem állapítható meg a tényállás, és a szándékosság sem bizonyított. Megismételte, hogy a vádlott minden áldozat előtt fejet hajt. Kérte a vádlott bűncselekmény hiányában való felmentését.

Az ügyész súlyosítást, míg az ügyvéd felmentést kért. (MTI)