Feljelentést tett a bírósági végrehajtói kamara ügyében az Igazságügyi Minisztérium

2015 március 27., péntek 15:02
24

Az Igazságügyi Minisztérium közleményben jelentette be, hogy büntetőfeljelentést tesz a végrehajtói kamaránál végzett audit alapján.

Tavaly decemberben állt munkába Szekér Judit miniszteri biztos, hogy átvilágítsa a végrehajtói kamarákat. A kamarákra sok panasz érkezett és Szekér Judit már kinevezése előtt kijelentette, hogy

"cégadatok alapján még a kamara tisztségviselői között is vannak olyanok, akiknek összeférhetetlen módon vezetői vagy tulajdonosai gazdasági társaságoknak."

A vizsgálat ideje alatt a kamara vezetése nem hozhatott önálló döntéseket a miniszteri biztos tudta és jóváhagyása nélkül. A sztori érdekessége, hogy az átvilágításba március elején belebukott Patyi Gergely, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára. Ugyanis

ismerősének cégével világíttatta át a végrehajtói kamara informatikai rendszerét.

A minisztérium mai közleménye szerint "az Igazságügyi Minisztérium felügyeleti jogkörében eljárva a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara teljes körű átvilágítását és működésének auditálását rendelte el. A jogi és pénzügyi auditorok a jelentésüket elkészítették és átadták a Tárca részére. Az átvilágítás eredményeit összefoglaló jelentések kiértékelése és elemzése során az Igazságügyi Minisztérium több ponton és több kérdésben is olyan körülményeket észlelt, amely kapcsán felmerült a bűncselekmény elkövetésének a gyanúja. Az Igazságügyi Minisztérium mindezek alapján 2015. március 27-én ismeretlen tettes ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt feljelentést tett a Budapesti Nyomozó Ügyészségen." (via MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt