Az izraeli sajtó is beszámolt a Tankcsapda és az antiszemita magyar kommentelők ütközetéről

ZENE
2015 március 29., 20:48
comments 204

Az angol nyelven megjelenő Jerusalem Post is cikket szentelt annak, hogy antiszemita kommentelők estek neki a debreceni rockbandának, amiért bevállaltak egy koncertet Tel-Avivban.

tankcsapda

A zenekar basszusgitárosára, Lukacsra hivatkozva, aki alighanem Lukács László, azt írja a lap, hogy a zenekar, ami amúgy szerintük népszerű szélsőjobboldali körökben is, júniusban minden internetes kritika ellenére fel fog lépni az izraeli városban. A lap az Indexre hivatkozva ír arról, hogy a zenekar számos beszólást kapott, amiért bevállalták a koncertet.

Mindenki, aki ismer minket, tudja, hogy nem keveredünk bele politikai és ideológiai kérdésekbe.

- mondta Lukács, illetve azt is, hogy ha turné van, akkor mindenhol fel akarnak lépni, ahol csak lehetséges. Ha pedig a Toten Hosen, a Depech Mode, az Iron Maiden és a Metallica játszott Izraelben, ők miért ne tennék, tette még hozzá.

Az izraeli lap ezek után kommentek fordítását közli, többek közt azt, amiben valaki körülmetélt péniszeket emlegetett a zenekar Facebook-oldalán, más pedig kipára rajzolta rá a zenekar logóját. De a Jerusalem Post egy olyan kommentet is felidézett, ami szerint a mesterségesen létrehozott Izrael el lesz söpörve a Föld felszínéről.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.