Egy részeg francia fiatal megpróbált újjáéleszteni egy gumicsónakot

halló
2015 március 29., 19:00
comments 150

A rendőrség közleménye szerint 22 éves, erősen ittas fiatal hazafele tartott vasárnap hajnalban Vannes bárokkal szegélyezett kikötőnegyedében, amikor ráakadt a gumicsónakra, amiről azt hitte, hogy egy ember, aki épp haldoklik.

A hatóság beszámolója szerint egy hajó mellett térdepelve akadtak rá a férfira, amint éppen újjáélesztette volna a csónakot. Korábban már telefonon felhívta a mentőket és segítséget kért, utána látott neki az életmentésnek. A kiérkező rendőröknek is azt mondta, hogy az áldozat nem reagál, és meg kell menteni. Korábban kézzel próbált meg életet pumpálni a csónak azon részébe, amit mellkasnak gondolt.

A rendőrség közben értesítette a mentőket, hogy mégse kell kijönniük, a fiatalt pedig bevitték a kapitányságra, ahol előbb megnézte egy orvos, majd berakták egy direkt részegek számára fenntartott cellába. (Telegraph)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.