2 ok, ami miatt nem kellene kimenteni a Quaestor kötvényeseit

A magyar állam nagyon szeret a "dolgozó kisember hóna alá nyúlni" látványos népbaráti gesztusok keretében, a dolgozó vagy nem dolgozó nagyemberek hóna alá pedig talán még annál is jobban. Ez utóbbira utal, hogy – ahogy azt az Európai Bizottság is megállapította nemrég – a magyar állam szociális támogatásból is többet fizet a módosabbaknak, mint a szegényebbeknek.

De hajlamos az állam megvédeni minket saját rossz döntéseink következményeitől is. Különösen emlékezetesen történt ez a devizahiteleknél, ahol a kormány először kimazsolázta a tehetősebb adósokat, részben adófizetői pénzből kimentette őket a végtörlesztés keretében, aztán (a leginkább politikai okokból) újabb ezermilliárd forintos terhet tolt a pénzügyi szektorra a devizahitelek forintosításával. Végül az alacsony kamatokért cserébe kockázatot vállaló devizahitelesek bizonyos szempontból jobban jártak azoknál, akik 2008 előtt ugyanakkora forinthitelt vettek fel.

Persze a Quaestor-károsultaknál is rögtön egységesen követeli összes politikusunk a károsultak kártalanítását – attól függetlenül, hogy számlát vezettek a pilótajátéknál, vagy kötvényesként hitelezték azt – ez utóbbiak sokkal többen vannak. Nagyjából harmincezer ember 210 milliárdjáról van szó. A Fidesz és az összes ellenzéki párt egymást licitálva szeretne segíteni a károsultakon. Az MNB kiválogatott egy jogászcsoportot, aminek – egyébként nem nyilvános – szakvéleménye szerint a Befektető-védelmi Alapnak (BEVA) a fiktív kötvények arányában kártalanítania kellene az összes kötvényest.

Szóval sok minden arra utal, hogy nem csak a Quaestor maradvány-vagyonelemeiből fogják kártalanítani a bedőlt cégcsoport kötvényeseit, hanem adófizetői pénzt és/vagy a piac normálisan működő szereplőitől bevont forrást is fel fognak használni ebben. (A BEVA azóta jelezte, hogy ők egy független szervezet, akik maguk szeretnének döntést hozni ebben a kérdésben, szóval még nem dőlt el teljesen a kártalanítás kérdése. Egyébként ma, március 30-án még mindig nem kezdődött meg a cég felszámolása, ugyanis, bármekkora vicc is ez, de még mindig nem jelent meg a csődről szóló közlemény a cégközlönyben.)

A Quaestor-károsultak különböző internetes fórumokon követelik a minél teljesebb körű kártalanítást, rengeteg szívszorító történetet osztanak meg. Ezért elég kegyetlen, de mindenképpen népszerűtlen dolognak tűnik az ellen érvelni, hogy kimentsék őket. Mégis van erre két elég nyomós ok.

1. Meg kell tanulni, hogy a vállalati kötvény nem bankbetét, és a magasabb hozam kockázatot hordoz magában

A Quaestor-kötvények nagyon vonzóak voltak – már ha valaki nem nézett utána a cégnek, nem olvasta el a kibocsátási tájékoztatót vagy nem hallotta a cég körül terjengő pletykákat. Miért? Mert volt benne egy prémium a bankbetétekhez képest, viszont nagyjából hasonlóan likvid volt. Tehát általában 2-4 százalékkal nagyobb hozamot hozott a jegybanki alapkamatnál, és a Quaestor folyamatosan biztosította a lehetőséget, hogy bármikor el lehessen adni őket.

Csakhogy a Quaestor kötvényei nem bankbetétek, hanem vállalati kötvények. Egy tízmilliós tőkéjű kft, az azóta legendává vált Hrurira bocsátotta ki őket, a bevont pénzt továbbpasszolta a cégcsoport többi részének, majd a Quaestor Értékpapírkereskedelmi Zrt. forgalmazta a kötvényeket és biztosította a másodpiacukat. Sokaknak gyanús volt már az elején, hogy azok, akik vállalati kötvényt vettek, valójában egy nulla értékű kft-vel kötnek szerződést.

A kibocsátási tájékoztató 14. oldalán, még csak nem is apróbetűs részben ez szerepel:

"Felhívjuk a befektetők figyelmét arra, hogy a Kötvényekre nem terjed ki az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) védelme (vagy más hasonló biztosítás, így a Befektető-Védelmi Alap védelme sem). Ennek megfelelően a Kötvényekkel kapcsolatos esetleges nem teljesítés esetén harmadik személy nem áll helyt. A Befektető-védelmi Alap azonban tagjai tevékenységével okozott esetleges kárért helytállni köteles a vonatkozó jogszabályok előírásai szerint, a Befektető-Védelmi alap helytállása azonban nem vonatkozik a kibocsátói kockázatokra."

Ezen kívül fel van sorolva egy csomó kockázat. A vállalati kötvényekben egyébként is van egy elég vaskos úgynevezett kibocsátói kockázat, azaz hogy a cég bármikor csődbe mehet. Ez akár azzal is járhat, hogy az ügyfél elveszti minden vagyonát. Ezt mindenkinek tudnia kellene, aki ilyesmibe teszi a pénzét. Minél tovább kuporgatta, minél inkább keservesebben dolgozott érte, annál inkább. Meg lehet keresni egymástól független pénzügyi tanácsadókat, például (ilyenkor általában jobban járunk, mintha ők találnak meg minket).

Mekkora lehetett a csődkockázat a Quaestor esetében? Első blikkre elég nagy. A Quaestor-cégcsoport adósságai és árbevétele így alakult az utóbbi években:

quaestor gráf

Mégis, hogyan lehet hosszú távon úgy működni, hogy a cég a tízmilliárdos árbevételének a harmadát a kötvényadósságok kamatainak kifizetésére fordítja, még egy jelentős részét – a hírek szerint évi félmilliárdot – az agresszív marketing vitt el, és ezen felül további jó sok pénzt az új ügyfeleket beszervező ügynökhálózat? Ki adná a pénzét egy ilyen cégnek?

A Quaestor egyébként elkövetett néhány nagy trükköt, amivel átvágta az embereket. A nekik dolgozó ügynökök és közvetítők rendszeresen azt hazudták a cég új ügyfeleinek – szóban, és emellett bizonyíthatóan írásban is –, hogy a befektetés tőke- és hozamvédett, és a BEVA védelme alá is tartozik. Ráadásul az is megzavarhatta a károsultakat, hogy a Quaestor-cégcsoport egyik tagja – a forgalmazó és másodpiacot működtető Quaestor Értékpapírkereskedelmi Zrt. – valóban tagja volta a BEVA-nak, amit egyébként az MNB több károsult korábbi kérdésére minduntalan megerősített. Ez elég könnyen félreérthető helyzetet teremtett.

Viszont a Quaestor nem tartotta titokban, hogy a kötvénykibocsátó cége elkülönül az anyacégtől, ez az ábra például a kibocsátási tájékoztatóból van:

quaestor tulajdon

Egyébként mégis, mennyire volt meggyőzően átlátható az a cégcsoport, aminek az első szintű kapcsolati hálója így néz ki?

quaestor csoport

Ha valaki minden pénzét a Quaestor hulladék minőségű kötvényeiben tartotta, annak igenis el kellett volna gondolkodnia azon, hogy érdemes-e ilyet csinálni. Az, hogy a Quaestor 25 évig rendben működött, sok mindennel foglalkozott, volt fiókja a Mammutban, és hogy volt MNB-engedélye, még nem érv. A pénzügyi adatok alapján egyértelműen látszott, hogy előbb-utóbb csődbe fog menni a cégcsoport, és ezt bármelyik becsületes pénzügyi tanácsadó elmondta volna az érdeklődőknek. Nagyon rossz arról hallani, hogy valaki ebbe a hulladékba rakta az összes megtakarított pénzét, de miért nem merül fel a kérdés, hogy miért döntött így, és nem kellene viselnie ennek a döntésnek a következményeit?

Egyébként a 210 milliárdos bedőlt kötvényállomány jelentős része a kamatokból jöhetett össze – amellett különösen nehéz érvelni, hogy a Quaestor hitelezőinek erre is joguk van.

Tényleg érdemes mindannyiunk közpénzét rosszul elhelyezett megtakarítások kártalanítására fordítani, egy olyan országban, ahol alig maradt valami a szociális hálóból, mindenki megfullad az adóterhek alatt, és nincs elég pénz oktatásra és egészségügyre?

2. Nem lehet pénzzel betömködni a felügyelet hibáit és a politika felelősségét

De vajon mi tette lehetővé, hogy ezek a kötvényeket egyáltalán kibocsáthassák, miért engedélyezte az MNB az újabb és újabb kötvénykibocsátásokat? Hogyan lehetett ráírni ezekre a kötvényekre, hogy a kockázatuk "alacsony" vagy "közepes"? Miért számolt a KüKüM "komoly cégként" a Quaestorral, a hátuk mögött a kormány összes információs apparátusával? Miért tettek közpénzt a Quaestorba? Miért hagyta az ügyészség az MNB feljelentése után, hogy Tarsolyék kiürítsék a céget, és átrendezzék a kártalanítási sorrendet a kötvényes kisbefektetők kárára? Miért vette ki a pénzt az állam a cégcsoport bedőlése előtt, amivel csökkent az a vagyonelem, amiből a károsultakat kártalanítani lehetne? Miért engedték-támogatták közpénzen a Quaestor politikai ciklusokon átívelő csalási szériáját?

Na, ezek azok a kérdések, amelyekről nem beszélünk, amíg a kártalanításról van szó, és a politikusok a kisember barátjaként tetszelegnek.

Ehhez képest a politikusok a mi pénzünkből akarják utólag jóvátenni azokat a károkat, amiket az általuk irányított szerveknek meg kellett volna előzniük. Olyan pénzből akarnak megtakarításokat helyreállítani, aminek lenne helye máshol is.

A Quaestor-kötvények ügye bűnügy, nagyjából mint amikor ellopják az ember biciklijét, vagy kirabolják a lakását. Akinek van biztosítása, az visszakap valamit, akinek meg nincs, az meg nem, legfeljebb reménykedhet, hogy el fogják kapni a rablót – az ilyen hétköznapi ügyekben ezt megszokhattuk. A Quaestor hazudott a kötvényeiről, ami bűncselekmény. A cég károsultjai viszont úgy vettek a kötvényekből, hogy egyrészt abban a tudatban voltak, hogy ez egy vállalati kötvény, ami mint ilyen, bármikor csődbe mehet, másrészt pedig tudták – vagy kis utánajárás után tudniuk kellett volna –, hogy nem védi őket a BEVA. Ezért a vállalt kockázatért cserébe magasabb hozamot kaptak.

Ez az egész ügy valójában és elsősorban a szabályozás és a felügyelet felelősségére irányít brutálisan erős reflektorokat. Ha időben megállítják a Quaestor hihetetlen, 25 év alatt lassan felépülő pilótajátékát, akkor a mostani károk töredékéről beszélnénk. Sem az adófizetőktől, sem a legálisan működő, a szabályokat betartó pénzügyi szereplőktől nem lehet elvárni, hogy kifizessék a csalók által okozott kárt, és kartalanítsák azokat, akik rossz döntést hoztak.

Amíg idióta kisgyereknek kezelnek minket a politikusok, és mi is annak tartjuk magunkat, addig ne is várjunk semmi jót.