Szél Bernadett szerint Orbán esküszegő, és törvényt is sértett

POLITIKA
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Az elempés Szél Berdnadett felszólalásában idézte a miniszterelnöki eskü szövegét, amelyben Orbán Viktor felesküdött, hogy az ország törvényeit betartja és betartatja. Ezt az esküt Orbán Szél szerint megszegte, amikor Tarsoly Csaba levelének kézhez vétele után nem feljelentést tett, hanem utasította a minisztériumait, hogy mentsék ki a pénzüket a csődközelbe sodródott Quaestorból.

Ezzel pedig valójában a kisbefektetőket lopták meg, akiknek így már esélyük sem volt kimenteni a pénzüket a cégből. Szél szerint ezért most már kötelessége a kormánynak megmenteni a károsult kisbefektetőket, például a vagyonmentésben részt vevő politikusok magánvagyonának zárolásával.

Neki nem L. Simon, hanem Tállai András államtitkár válaszolt. Ő példátlannak tartja, hogy az ellenzéki LMP kormánypárti politikusok vagyonát akarja zárolni. Szerinte amúgy Orbán az esküjének megfelelően járt el, amikor nem tartotta és tartatta be a törvényt.

A kisbefektetők kártalanításáról azt mondta, hogy nem lehet mindig mindenkit megmenteni - ha valaki elfelejtette volna, Tállai annak a kormánynak az államtitkára, ami elég komolyan épített kommunikációjában a devizahitelesek megmentésére.

Zárszóként a "szocialista brókerbotrány" kifejezést feltaláló kormány államtitkára arról beszélt, hogy rossz irány, hogy az ellenzék politikai botrányt csinál az ügyből.