Ne itasd a gyereket, ha nem akarod, hogy igyon

Tbg
életmód
2015 április 01., 16:54
comments 80

Jóval nagyobb az esélye a korai nagyivás kialakulásának azoknál a gyerekeknél, akiknek szüleik még 12-13 éves koruk előtt megkóstoltattak valamilyen alkoholos italt, derül ki az ameriai Brown University kutatásából, amelyben több mint ötszáz Rhode Island-i iskolás italozási szokásait vizsgálták.

Azok a gyerekeknél, akik kóstoltak alkoholos italt 12-13 éves korukban vagy előtte, 14-15 éves korukra nagyobb arányban voltak már túl az első berúgáson, mint absztinens társaik (8,9% kontra 1,8%).

A felmérésből az is kiderült, főként a szülők gondolják azt, hogy egy-két korty nem árthat meg, és valamivel több esetben az anyák kóstoltatnak bort, pezsgőt vagy sört a gyerekkel.

Mint azt a felmérésről beszámoló Quartz írja, ez az újabb kutatás azok véleményét erősíti inkább a nagy "kulturált ivásra nevelésről" szóló vitában, akik szerint minél később ismerkedik meg a gyerek az alkohollal, annál kisebb veszélyt jelent rá nézve az alkoholizmus. (A másik oldalon azt állítják, éppen az alkohol bevezetése, nem tabuként kezelése segít a gyereknek abban, hogy a helyén tudja kezelni az italt.)

A Guardian nemrégiben egy angliai felmérését közölt: azok a gyerekek, akik előtt ittak a szüleik, kétszer gyakrabban nyúltak alkoholhoz a későbbiekben. (QZ)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.