Magyar bűnözők magyar szexrabszolgáit szabadította ki az angol rendőrség

bűnügy
2015 április 08., 10:48

A Manchesterhez közeli Boltonban még március 27-én bukott le három magyar férfi és egy magyar nő - akiknek a teljes nevét az angol sajtó az ottani törvényeknek megfelelően simán közli. A vád szerint ők hónapokon vertek és kényszerítettek prostitúcióra egy 20 és egy 30 éves, szintén magyar nőt, akik közül az egyiknek volt egy egyéves gyereke is.

A két nőt és a gyereket kiszabadításuk után Magyarországra szállították családjukhoz. Fogvatartóiknak bíróság elé kell állniuk, a vád emberkereskedelem szexuális kizsákmányolás céljával. (Bolton News)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.