• A kínaiaknak elegük lett abból, hogy nem adnak eléggé a szavukra a Világbankban és az IMF-ben, ezért saját fejlesztési bankokat alapítanak.
• Az USA ezen nagyon bepöccent.
• A kínai bankhoz azonban ennek ellenére is csatlakozni kíván az Egyesült Államok több szövetségese.
• Ez jelzi, hogy Peking már tud vonzóbb lenni Washingtonnál.
• Magyarország is csatlakozott, de hogy jó lesz-e ez nekünk, azt még nem tudni.

A Kínai Népköztársaság bankot alapít. Az Ázsiai Infrastruktúra-befektetési Bank (angol nevének rövidítésével: AIIB) olyan nemzetközi pénzintézet lesz, ami – ahogy neve is mutatja – főleg Ázsiában támogat majd infrastrukturális beruházásokat. Erre nagy szükség is van, a hasonló profilú, de Japán befolyás alatt álló Ázsiai Fejlesztési Bank becslése szerint 2020-ig 8000 milliárd dollárt kellene beletolni az ázsiai fejlesztésekbe ahhoz, hogy a kontinens egésze nemzetközi összehasonlításban is megfelelő szintre emelkedjen.

A hatalmas lyuk betömésére persze egymagában semmiképp sem lehet elég az AIIB 100 milliárd dolláros indulótőkéje, de kezdetnek nem rossz. Az AIIB-vel kapcsolatban mégsem az ázsiai infrastruktúrafejlesztés kelti fel az emberek figyelmét, hanem hogy mégis hogy történhetett, hogy az Egyesült Államok kifejezett akarata ellenére az USA több szövetségese is felvételét kérte a várhatóan kínai dominanciájú fejlesztési bankba. Több elemző emiatt egyenesen

az amerikai hegemónia végnapjairól beszél, és a kínai hegemónia kezdetét látja az AIIB sikerében.

Csináltak sajátot

A kínai vezetést régóta zavarja, hogy a világ legfontosabb pénzügyi intézményeiben, az amerikai kezdeményezésre létrejött Világbankban és a Nemzetközi Valutaalapban Pekingnek túl kevés szava van a kínai gazdaság teljesítményéhez képest. A Világbank döntéshozatali rendszerében az USA 16,2 százalékával és vétójogával szemben Kína 5 százalék alatt szerencsétlenkedik, Japán viszont 7 százalék fölött áll. Nagyjából hasonló a helyzet a Világbank-csoport többi intézményében és az IMF-ben is, ráadásul az Ázsiai Fejlesztési Bankban is Japáné a döntő szó annak ellenére, hogy a kínai gazdaság rég nagyobb a japánnál.

Innen nézve logikus, hogy Kína új nemzetközi intézmények létrehozására törekszik, és olyan szervezeteket állít fel, melyekben Peking szava megfelelő súllyal érvényesülhet. Így jött az AIIB ötlete is még 2014-ben.

Washingtonban a felvetést egyértelműen kihívásnak vették, hiszen a bank ugyanazzal a profillal jön létre, mint a Japán és az Egyesült Államok által dominált Ázsiai Fejlesztési Bank, ezért az amerikaiak többször is kifejezték rosszallásukat, szövetségeseiket pedig igyekeztek rábírni arra, hogy maradjanak távol az AIIB-től.

Ez a taktika jó ideig sikeres is volt, aztán 2015 januárjáról szép lassan mégis elkezdték beadogatni a tagsági kérelmeiket az USA barátai is. Szaúd-Arábia januári belépése volt az első tőrdöfés, aztán márciusban amerikai szempontból elszabadult a pokol:

Új-Zéland, Ausztrália, Törökország, Izrael, Dél-Korea, Németország, Franciaország, Lengyelország, Ausztria, Magyarország, Lengyelország, Olaszország, de még az Egyesült Királyság is tagsági kérelmet adott be.

A távolmaradást az amerikaiak mellett már csak Japán, Kolumbia és Észak-Korea képviseli, utóbbi persze nem azért, hogy Washingtonnak kedveskedjen, hanem mert Dél-Koreával nem akar közösködni.

A nagy érdeklődés az AIIB felé hatalmas politikai siker Kína, és komoly pofon az Egyesült Államok számára – mondta Matura Tamás Kína-szakértő, aki szerint a kínai bankalapítás akár az első lépése is lehet annak folyamatnak, melynek végén Kína válik a világ vezető hatalmává. Annyi mindenesetre látszik, hogy kínai kezdeményezések már tudnak olyan vonzóak lenni az USA legfontosabb szövetségesei számára is, hogy akár Washington rosszallását kockáztatva is Pekinggel tartsanak.

Az amerikaiak támadásai, melyek szerint az AIIB átláthatatlanul fog működni, és a hitelezés kínai politikai érdekek mentén zajlik majd, egyelőre alaptalannak tűnnek. Az átlátható – vagy legalábbis a Világbanknál semmiképp sem átláthatatlanabb – működést szolgálhatja, hogy az AIIB első jogtanácsosának Peking Natalie Lichtensteint kérte fel, aki korábban évtizedekig a Világbanknak dolgozott, ráadásul elég furcsa, hogy épp az Egyesült Államok és Japán vádolja politikailag motivált hitelezéssel Kínát, miközben tanulmányok és jelentések tucatjai szerint a Világbank, az IMF és az Ázsiai Fejlesztési Bank lényegében az USA és Japán érdekeit szolgálja a világgazdaságban.

Kína emellett azt is szereti reklámozni, hogy az AIIB demokratikus működése érdekében lemondott a szervezet döntéseiben a kínai vétójogról, ez azonban nem jelent sokat, hiszen a szervezet alaptőkéjének felét, 50 milliárd dollárt így is Kína adja, ezért vétó nélkül is megkerülhetetlen lesz a kínai érdek a döntések meghozatalakor.

Rejtőzködő óriáspanda

A Financial Times egyik blogja azonban egy másik értelmezésre is felhívja a figyelmet. Ők a kínai gazdaságot rejtőzködő óriáspandának nevező posztjukban arra emlékeztetnek, hogy Kína nem egyszer sumákolta már el az IMF és a Világbank kvótareformjait, melyek Peking szavazati arányát a japán fölé emelték volna. Peking pár éve konkrétan lobbizott azért, hogy ez ne történjen meg. Ez tehát nem arról tanúskodik, hogy Kínának annyira elege lenne a saját súlytalanságából.

A Financial Times értelmezése szerint Kína eredetileg inkább azért akart saját bankot alapítani, mert nem is akart részese lenni az amerikaiak által a hidegháborúban létrehozott, neoliberális gazdasági elveket képviselő pénzügyi szervezeteknek, és mert Kínának egyelőre nagyon kényelmes állapot, hogy ha kell, szapulhatja az amerikaiak és japánok által irányított szervezetek rossz döntéseit, hiszen ezek meghozatalában Pekingnek nagyon kevés része volt. Ebből a szempontból a nyugat-európai országok felvétele a bankba nem egyoldalúan azt mutatja, hogy Kína mekkora király lenne, hanem azt is, hogy Kínának szüksége is van ezekre az országokra.

Nagy-Britannia, Franciaország és Németország tagsági kérelmével legitimálja a kínai kezdeményezést, és eloszlatja azt a gyanút is, ami szerint az AIIB csak egy kínai szatellitszervezet lenne. A kérelmek elfogadásával pedig Kína nemcsak megmutathatja, hogy egy tényleg fontos nemzetközi szervezetet akar építeni, amiből senkit nem akar kizárni, hanem még jól is jár: ezek az országok ugyanis Kínánál sokkal gyakorlottabb hitelezők, így még szakértői segítséget is nyújthatnak majd Pekingnek. Kell is: Kína eddigi bilaterális hitelezési politikája, azaz hogy feléjük barátságos afrikai diktátorokat tömtek ki pénzzel, nem igazán jött be, sok meggondolatlan, kínai finanszírozású projekt megbukott.

Matura Tamás szerint az AIIB felállítása még egyáltalán nem jelenti azt, hogy Kína a jövőben csak ezen a bankon keresztül hitelezne, már csak azért sem, mert az AIIB indulótőkéje csak 100 milliárd dolláros (ez a Világbank tőkéjének kevesebb, mint fele), Kína pedig a világ legnagyobb devizatartalékán, 3800 milliárd dolláron ül.

„Peking keresi, hogyan fordíthatná értelmes projektekre ezt a pénzt. A rendszer nem alakul át, inkább csak kibővül az AIIB-vel. A kínai diplomácia jellemző vonása a kísérletezés: ha van egy ötlet, azt kipróbálják kicsiben, levonják a tanulságot, majd fokozatosan egyre szélesebb körben bevezetik.”

A szakértő szerint az európai országok is inkább nyernek az AIIB-hez csatlakozással, minthogy ők adnának ezzel valamit Kínának, hiszen Nagy-Britannia vagy Franciaország jól láthatóan azért jön, hogy az ő cégeiknek is csurranjon-cseppenjen valami az ázsiai beruházásoknál.

A saját házuk táján is söprögetnek

Kína azonban az új bankkal nemcsak a jelenleg létező világpénzügyi rendszer felé intézett kihívást, hanem egyszerű területfejlesztési szempontjai is vannak. Kínában óriásiak a vagyoni és gazdasági teljesítménybeli különbségek a fejlett keleti tengerparti rész és a főleg mezőgazdasági, fejletlen nyugati régiók között. Kína maga is számos politikai programmal igyekezett nyugatra csábítani az ország cégeit, felemás sikerrel. Több elmaradott régióban etnikai feszültség is nehezíti az életet, Pekingnek például rengeteg gondja van a nyugati Hszincsiang tartományban élő ujgurokkal, akik helyzetét nagyban javítaná, ha komoly infrastruktúra-fejlesztések indulnának be náluk és a határ túloldalán is, a Hszincsiang tartománnyal szomszédos Mongóliában, Kazahsztánban, Kirgizisztánban és Tádzsikisztánban. Ezek közül egyelőre csak Kirgizisztán nem érdeklődött az AIIB-tagság lehetőségéről, a többi állam már alá is írta a felvételi kérelmet.

De Kína nemcsak ezt nyeri az AIIB-vel. Az ország építőipara az elmúlt évek állami stimulálóprogramjai miatt olyan hatalmasra duzzadt, hogy a megcsappant kereslet miatt jelenleg munka nélkül tengődik az építőipari cégek jelentős része. Ezen is segíthetnek majd az AIIB programjai.
A kínai kormány persze a bank elindulása előtt is igyekszik munkát találni a kínai építőiparnak: több ázsiai, afrikai és európai ország számára kínálnak olcsó hiteleket, hogy azok kínai cégekkel építtessenek valamit. Magyarországon is jelentkezett ez a törekvés, nálunk a Budapest-Belgrád szupervasút megépítésére adnának pénzt a kínaiak.

Matura Tamás szerint a magyar vasúti beruházásnak valószínűleg nem sok köze lesz az AIIB-hez, hiszen míg a bank tényleges elindulása még messze van, a vasútvonalnak a már aláírt megállapodások szerint 2017-re el kell készülnie. Ráadásul az AIIB inkább ázsiai projektekre fókuszál majd, az Ázsián kívüli kereskedelmi útvonalak fejlesztéséhez külön pénzalapot állítottak fel, az Egy Út, Egy Öv Alapot.

Az AIIB-tagságból Magyarországnak tehát inkább akkor származhat haszna, ha lennének olyan magyar cégek, melyek érdekeltek lennének ázsiai országok infrastruktúraberuházásaiban. Ilyen cégek tulajdonképpen léteznek, Vietnamban például nyomul pár, de nincsenek sokan. Éppen ezért még nem lehet teljes biztonsággal következtetni arra, hogy Magyarország március 31-én bejelentett csatlakozási kérelme milyen előnyökkel jár majd az ország számára.

(Térkép: Tbg. A térkép AIIB-nézetében legsötétebb színnel Kína, a kezdeményező ország, alapítók azok, akiknek már aláírt csatlakozási dokumentumuk van, első körösök, akik kérelmét mér elfogadták, harmadik körösök pedig azok, akik egyelőre csak benyújtották a kérelmet.)