Az EU megtalálta a megoldást a humanitárius válságra: hadihajók

Hadihajókat küldene az EU a líbiai ember-, fegyver- és kőolajcsempészek ellen, derül ki egy Reuters által megszerzett uniós dokumentumból, ami még a mai, legalább 650 áldozattal járó hajószerencsétlenség előtt íródott.

AFP PHOTO / GIOVANNI ISOLINO

A javaslatot Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője és csapata dolgozta ki, a dokumentum hétfőn az uniós külügyminiszterek elé kerül. Javaslatok között szerepel az is, hogy szárazföldi missziót küldjenek Líbiába az olajtermelő létesítmények védelmére, de ez a Reutersnak nyilatkozó diplomaták szerint elég esélytelen.

A fő érv az európai hadihajók bevetése ellen? Hogy az majd még több menekültet ösztönözne arra, hogy megpróbáljanak átjutni az ígéret földjére, Szicíliába. Pedig hát ennek az ellenkezőjéről pont most derül ki, hogy nem működik: részben éppen azért vágták vissza a korábbi menekültvisszafordító-programot, mert azt várták, hogy akkor majd kockázatosabb lesz az átjutás, és ezért kevesebben próbálnak átmenni a túlzsúfolt hajókon. Ez nem jött be.

(Reuters, MTI)