Balog eggyel kisebbet rúg a Wallenbergbe

oktatás
2015 április 23., 11:48
comments 84

A szerda esti tüntetés után mégis módosít a kormány a Raul Wallenberg Szakközépiskola átköltöztetéséről szóló teljesen értelmetlen tervein, egyben maradhat az iskola.

Ugyanis az eredeti elképzelés szerint a Wallenberg diákjait hat különböző intézményben helyezték volna el. Ezek közül három olyan műszaki szakiskola lett volna, ahol nem sokat tudtak volna kezdeni az egészségügyis diákokkal, még a megfelelő eszközeik sem lettek volna meg a tanításukra.

Viszont csütörtökön a Kossuth Rádió Déli Krónika című műsorában Balog Zoltán már arról beszélt, hogy mégis egy olyan megoldást fog a kormány elé terjeszteni, ami alapján a költözés ellenére együtt maradhatna az iskola. Az iskolának egyébként azért kell mennie, mert egy kormányhatározat szerint az épületet át kell adni a szomszédos Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek.

Balog szerint az, hogy költözni kell, nem kérdés, erre mindenképpen szükség van. Balog május 4-én fogadja majd a szülők és az iskola képviselőit, hogy felvázolja nekik a lehetséges alternatívákat, addig egyeztetnek Tarlós Istvánnal a megfelelő ingatlanról.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.