Tízmilliárd forintért államosíthatják az Elmű-ÉMÁSZ-t

politika
2015 április 28., 06:34
comments 74

Orbán Viktor rezsifixáló fixációjának következő lépéseként az áramszolgáltató piacra is beléphet az állam:

a Magyar Nemzet értesülései szerint tízmilliárd forint körüli áron felvásárolhatja az Elmű-ÉMÁSZ ügyfélszolgálati leányvállalatát.

A vevő a tervek szerint az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank lehet.

Hamarosan tehát a fővárosi, Budapest-környéki és észak-magyarországi fogyasztók arra ébredhetnek, hogy immár egy állami vállalat ügyfelei.

A felvásárlást üzletnek csak a szó hagyományos, értéksemleges jelentésében nevezhetjük: az Elmű-ÉMÁSZ azért szabadulna ilyen könnyen a lakossági fogyasztóktól, mert az üzletág

évi tízmilliárd forint veszteséget termel,

amit ezentúl a cég helyett majd mi mindannyian állunk - vagyis azok is, akik nem is az Elmű-ÉMÁSZ ügyfelei. Cserébe annyi lesz az áram ára, amenyit a kormány mond, a különbözetet meg majd fedezik a közösből. (Via Magyar Nemzet)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.