Félmillió fontot hagyott a jószívű kőművesre egy angol nyugdíjas, rokonai perelnek

külföld
2015 április 29., 17:15
comments 69

A 75 éves Ronald Butcher halála előtt pár hónappal megváltoztatta végrendeletét. Félmillió fontos vagyonát 2011-es végrendeletében gyerek híján még idős unokatestvérére, illetve régi iskolai barátja két gyermekére hagyta, de 2013-ban váratlanul megváltoztatta végakaratát.

Az új végrendelet szerint teljes vagyonát Daniel Sharpra hagyta. Sharp nem volt a rokona. Sharp egy építőmunkás volt, aki egyszer ingyen takarította ki az ereszét, majd a következő években rendszeresen benézett hozzá. Legalábbis ezt állítja Sharp a bíróságon, merthogy az esetből természetesen komoly örökösödési per kavarodott.

A korábbi kedvezményezettek, az állításuk szerint Butchert nagybátyjuknak tekintő Evelyn Hutchins és Peter Rogers, illetve az unokatestvér, Joyce Gilkerson megtámadták az új végrendeletet.

Szerintük Sharp hazudik, valójában nem is volt barátja Butchernek.

Sharp maga elég lazán áll az ügyhöz. Azt mondja, őt magát is sokkolta az örökség híre. "Még most is el vagyok képedve, megértem, hogy a családja ideges. De valami oka csak lehetett, hogy rám hagyta. Ezt csak ők tudhatják, én nem" - mondta.

Butcher és a korábbi kedvezményezettek viszonyáról kevés konkrétumot tudunk. Az viszont tény, hogy Butcher holttestét

két hónappal a halála után találták csak meg otthonában,

vagyis a magukat most határozottan Butcher családjának állító korábbi örökösök túl gyakran nem kereshették az öreget. Erre Sharp is utalt. "Nem mondom, hogy jó barátok voltunk, csak barátok. Én azt tartom barátnak, aki beszél a másikkal. A családja és a barátai hónapokig nem keresték, én legalább mindig beugrottam hozzá, ha arra jártam" - mondta.

Sharp szerint a barátságuk hat éve azzal kezdődött, hogy egyszer kitakarította Butcher ereszcsatornáját. "Húsz fontot akart adni, de mondtam, hogy hagyja. Semmi kis meló volt, másodpercek alatt végeztem vele" - mesélte. A gesztusból aztán barátság szövődött, Sharp szerint összekötötte őket közös hobbijuk, a barkácsolás.

Hutchins, a kisemmizett örökös szerint viszont Butcher találkozásaikkor sosem beszélt neki Sharpról. Arra pedig, hogy ők ne találkoztak volna gyakran, azt mondta, hogy mindig próbált időt szakítani Butcherre. 2013 márciusában is hívta, de a férfi nem válaszolt. Butcher két éve, márciusban halt meg. (Via The Daily Mail)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.