Megismerte a nénit egy tévéműsorban, eltartási szerződést kötött vele, majd elszedte a nyugdíját

bűnügy
2015 április 29., 13:03
comments 22

Vádat emeltek a férfi ellen, aki örökösödési szerződést kötött a 82 éves sértettel, majd a nyugdíját, lekötött pénzét is elvette.

A gyanú szerint a sértett 2012 nyarán ismerkedett meg a 39 éves V. Sándorral egy televíziós műsorban, majd személyesen is felvették a kapcsolatot. A 82 éves nőnek a törökbálinti férfi lelki támaszt nyújtott, majd több alkalommal nagyobb pénzösszegeket kért tőle. A felek között a férfi kérésére örökösödési szerződés jött létre, mely szerint a gyanúsított vállalta, hogy a nő haláláig havi életjáradékot fizet részére, gondoskodik róla, cserébe halálát követően minden vagyonát megörökli.

A férfi a nő nyugdíját minden hónapban felvette a számlájáról és az életjáradékát ebből fizette, valamint az idős sértett kamatozásra lekötött pénzét saját céljaira használta fel. A gyanúsított cselekményével több mint 4,5 millió forint kárt okozott a sértettnek.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság a terhelt ellen folytatott nyomozást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

Önök szerint milyen tévéműsorban ismerkedhetett meg V. Sándor a pórul járt hölggyel? (police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.