Háromszáz jazidi foglyot végzett ki az Iszlám Állam

külföld
2015 május 03., 06:07
comments 65

A BBC idézte a Jazidi Haladó Párt közleményét, e szerint a foglyokat pénteken ölték meg az iraki Moszul melletti Tal Afar körzetben. A párt elítélte a tömegmészárlást, iszonyatos bűnténynek nevezte, és felszólította az iraki erőket, hogy szabadítsák ki azokat a jazidikat, akik még mindig az IS fogságában vannak.

Oszama al-Nudzsaifi iraki alelnök borzalmasnak és barbárnak nevezte a mészárlást.

A terrorszervezet tavaly jazidik ezreit ejtették foglyul, és állítólag a fellegváruknak számító Moszulban tartják őket fogva. Április elején, nyolc hónapnyi fogva tartás után közülük több mint kétszázat engedtek szabadon.

Az IS fegyveresei jazidik százait ölték meg az általuk elfoglalt területeken. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának vizsgálata a jazidik elleni vérengzésekkel kapcsolatban arra a megállapításra jutott, hogy az IS rémtettei kimeríthetik a népirtás bűncselekményét, ezért a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) kell velük foglakoznia.

A szunnita szélsőségesek sátánimádóknak tartják a jazidikat. Irakban a szekta hívei nagyrészt a Moszul környéki kurd lakosság köréből kerülnek ki, de kisebb közösségeik előfordulnak Szíriában, Iránban, Örményországban, Törökországban és Grúziában is. Becslések szerint mintegy 500 ezren vannak.

Ősi gyökerekből táplálkozó monoteista vallásukra hatással volt a zoroasztrizmus, a kereszténység, sőt bizonyos mértékig az iszlám is. Ennek ellenére a szekta és a muzulmánok között régi ellentétek feszülnek. A közösségnek jelenleg három képviselője van az iraki parlamentben. (MTI/BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.