Mellár Tamás pert nyert a Századvég ellen, amit pénzmosodának nevezett

politika
2015 május 05., 11:45
comments 51

A Fidesz-közeli cég azért perelt, mert Mellár Tamás közgazdász, a pécsi egyetem professzora és az internetadó elleni pécsi tüntetés főszónoka interjút adott a Népszabadságnak.

photo_camera Mellár Tamás Pécsen (Fotó: Sóki Tamás / MTI)

Mellár, a Századvég Gazdaságkutató egyik alapítója (innen 2011-ben távozott), az I. Orbán-kormány idején a KSH vezetője, aki volt fideszes képviselő a pécsi közgyűlésben is, súlyos vádakat fogalmazott meg a Századvéggel kapcsolatban.

Többek között pénzmosodának nevezte a Századvéget.

Később az RTL Klubnak is megismételte a vádakat, és azt mondta:

„Én ezt jeleztem is fölfelé, hogy ezeknek nem tudunk eleget tenni, és akkor a felsővezetéstől azt a megnyugtatást kaptam több alkalommal is, hogy nyugalom, csak készítsünk valami anyagot, ami a témába vág, 20-30-50 oldalt, a többit majd ők elintézik, és elrendezik.”

Az intézet a Népszabadság-interjú miatt beperelte Mellárt, és Schiffer András, az LMP társelnöke akkor közölte, hogy a Schiffer és Társai Ügyvédi Iroda jogi segítséget ajánlott fel Mellár Tamásnak.

Schiffer most azt írja, hogy:

„Győzött a véleményszabadság! Mellár Tamás első fokon pert nyert a Századvéggel szemben!”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.