Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága nekiment a kormánynak a nemzeti konzultáció miatt

POLITIKA
2015 május 08., 09:07
comments 148

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) felemeli a szavát az idegengyűlölet egyre gyakoribb megnyilvánulásai ellen Magyarországon, és aggodalmát fejezi ki a magyar kormány azon törekvése miatt, hogy az úgynevezett nemzeti konzultáció rávezető jellegű kérdéseiben a menekülteket veszélyforrásként tüntesse fel.

- így kezdődik az UNHCR pénteki sajtóközleménye. Aztán így folytatódik:

„Mély aggodalommal tölt el bennünket, ahogyan a magyar kormány egyre erőteljesebben rágalmazza azokat az embereket, akik Szíriából, Afganisztánból, Irakból és más háborús övezetekből menekültek el, és akiknek kétségbeesett szükségük van biztonságra és védelemre Magyarországon"

– mondta Montserrat Feixas Vihé, az UNHCR budapesti székhelyű Közép-európai Regionális Képviseletének vezetője.

A szervezet a menekültek és a bevándorlás ügyében elindított nemzeti konzultációt, és az azzal kapcsolatos kormányzati megnyilvánulásokat ítéli el. Azt írják, ők tiszteletben tartják a magyar kormány arra vonatkozó jogát, hogy minden magyar állampolgárral akármilyen ügyben az általa választott módon konzultáljon, de aggódnak a konzultációs kérdőív szövegezése miatt.

Az ENSZ menekültügyi szervezete úgy látja, hogy a konzultációs kérdéssor

szándékosan keveri a menekülteket és menedékkérőket az úgynevezett gazdasági bevándorlókkal, miközben tévesen hibáztatja a menekülteket számos állítólagosan Magyarországra és Európára leselkedő veszély miatt.

Külön kiemelik a nemzeti konzultáció kilencedik kérdését, mely a szervezet szerint azt sugallja, hogy Magyarországnak lehetőséget kellene kapnia, hogy a határait nem szabályosan átlépő embereket a lehető leghamarabb visszaküldje a hazájukba.

„Nem szabad elfelejteni, hogy a Magyarországra érkezők között, bárhogy lépjenek is az ország területére, számos menekült is van, akinek az élete a saját hazájában veszélyben forog. Ezeknek az embereknek ma ugyanúgy menekülniük kell az országukból, ahogyan 1956-ban kétszázezer magyarnak kellett”

- figyelmeztet a szervezet.

Montserrat Feixas Vihé, az UNHCR regionális vezetője kifejezetten felszólította Magyarországot, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközi jogot, nevezetesen az ENSZ - Magyarország által is aláírt - 1951-es Menekültügyi Egyezményét, ami nem engedélyezi az ország számára, hogy menekülteket küldjön vissza olyan országokba, ahol az életüket veszély fenyegeti. Ez amúgy az alkotmányunkban is benne van.

Az UNHCR szerint 2015-ben eddig mintegy 13 ezer menedékkérő érkezett Magyarországra a háború sújtotta Szíriából, Afganisztánból és Irakból.

„Nem szabad elfelejtenünk, hogy szerte a világon nem a menekültek jelentenek fenyegetést, hanem éppen ők vannak veszélyben” – mondta Montserrat Feixas Vihé.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.