Ezreket futtattak a járdán, a buszok miatt néha le is állt az uniós futóverseny

Tbg
életmód
2015 május 09., 14:11
comments 118

Magyarország uniós csatlakozását ünnepelték Budapesten egy 11 kilométeres futóverseny megszervezésével szombaton az Európa-napon.

A futóverseny miatt forgalomkorlátozások voltak a városban, amelyet azonban már az új szisztéma szerint oldottak meg: 2012 óta ugyanis óránként kell fizetni a szervezőknek közterülethasználati díjat, így abban lettek érdekeltek, hogy minimalizálják a forgalomkorlátozást.

Erre azután került sor, hogy Tarlós István főpolgármester kikelt a nagy számú, közlekedést megbénító versenyek miatt, és szigorított a főváros.

Úgy tűnik azonban, ezúttal a futók szívták meg, mert konkrétan a járdán futtattak a szervezők több ezer embert, de volt olyan, hogy pár áthaladó busz érdekében, megállították a futókat, már amelyik észrevette, és megállt.

Mindez egy olvasónktól kapott levélből derül ki, íme:

Járdán futás  a felső rakparton

A futás a 4. kilométertől lett érdekes. Az Erzsébet és a Szabadság híd között konkrétan a járdán!!! kellett futnia a 4000 embernek, nem kevés ember a besűrűsödött tömeg miatt ki lett nyomva az útra, ahol jártak az autók. Azért nem lett csak nagyobb baj, mert a forgalom be volt állva, ezért nem haladtak ezerrel az autósok, és mert kicsit ráhúzódtak a villamossínekre, hogy a tömeg elférjen.

Vízhiány

A Szabadság hídon szintén a járdán, ami kb. 3 méter széles. vitték át a tömeget. 6 km-nél volt frissítés, mire mi odaértünk. már csak két asztalnál volt víz, és konkrétan mellettünk a szervező srácok. akiktől kértek a futók vizet, mondták, hogy bocsi. nincs több!

Néhány buszt azért elengedtek

A Deák tér egyik sarkánál konkrétan megállították a tömeget a futókat, hogy átengedjen néhány buszt meg autós a szervező srác. Én nem láttam egyből. mi van. és azt hittem. ott is frissítés van. ezért jobbról ki akartam kerülni a tömeget. és majdnem kifutottam a busz elé. Utána Margit hídon a járdára vitték a tömeget, ahol a járókelőktől azt nem zárták le, konkrétan járókelők, bringások és a futóversenyzők ott futottak. Borzalmas volt, pedig ez egy kiemelt kategóriás futóverseny, tehát kb. bármelyik szakaszt lezárhatják a futás idejére!

Szumma szummárum

Tényleg ezek az események általában a futás öröméről szólnak, de ez a mai ez valami borzalmas volt így, ha nekem ez lett volna az első ilyen versenyem, lehet egy életre elment volna a kedvem tőle.

Mint azt előző írásunkban felvillantottuk, a futóversenyek szervezőit különösebben nem terhelhette meg a közterülethasználati díjak növelése, ugyanis mindössze pár millió forintot kell Budapestnek fizetniük egy-egy ilyen több nagy szponzort vagy támogatót (Jelen esetben az EU-t) és akár komoly nevezési díjakkal operáló futóverseny után.

Az eseményről beszámoló pr-cikk azt állítja, több mint háromezren álltak a rajthoz, köztük több híresség is.

"Az Európa-napi rendezvényeket az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Magyarországi Tájékoztatási Irodája szervezte, együttműködésben a Miniszterelnökséggel, a Fővárosi Önkormányzattal, az európai kulturális intézményeket tömörítő EUNIC hálózattal, valamint az Európai Ifjúsági Hetet szervező Erasmus+ Ifjúsági Programirodával."

A szervezőktől megpróbáljuk megtudni, mi volt a járdán futtatásnak az oka. Update, 2015 május 12.: A szervezők válaszoltak!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.