https://img.444.hu/DelSzudanMenekultek.jpg

Több mint százezer embernek kellett már elmenekülnie a kiújuló dél-szudáni harcok miatt

háború
2015 május 09., 19:01
comments 58

Az ENSZ becslése szerint legalább százezer civilnek kellett elhagynia az otthonát a Unity államban kiújuló harcok miatt. Közben két segélyszervezet is elhagyta a területet, mert nem tudták garantálni munkatársaik biztonságát.

Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) és a Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC) az utolsók között voltak, akik még humanitárius segítséget nyújtottak a lakosságnak az ország észak-keleti részén. Az MSF egy teljesen felszerelt kórházat üzemeltetett Bentiu városában, de már januárban egyszer evakuálni kellett a munkatársaikat, amikor egy elviekben kormánypárti, silluk nemzetiségű milícia és a kormánycsapatok között heves harcok törtek ki. Pár héttel később felgyújtott és kifosztott kórházat találtak csak a visszatérő orvosok.

Unity állam a korábbi alelnök, a nuer nemzetiségű Riek Machar lázadóvezér hazai terepe, javarészt nuer hadserege az esős évszakban itt húzza meg magát. Szintén Unity államban vannak az ország legnagyobb olajmezői is, amelyekért brutális harcokat vívtak a felek a 2013 decembere óta dúló polgárháborúban.

A dél-szudáni polgárháborúról részletesen itt írtunk. (Al Jazeera)

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.