Egy órán belül három nőt akart megerőszakolni egy férfi Nyíregyházán

bűnügy
2015 május 13., 09:49
comments 72

Tegnap délelőtt a nyíregyházi Arany János utcán egy fiatal nőt a karjánál megragadva próbált a kocsijába tuszkolni egy férfi, miközben szexuális tartalmú utalást tett – írja a police.hu.

A rendőrök egy órán belül elfogták a férfit, akiről kiderült, hogy alig háromnegyed óra alatt ugyanazon a környéken két másik nőt is hasonlóan megtámadott. A 19-21 év közötti sértetteknek sikerült kiszabadítani magukat, és elmenekülni, a rendőrség szerint „az ijedtségen kívül egyiküknek sem esett baja”.

V. Róbert 31 éves kállósemjéni lakost személyi szabadság megsértése megalapozott gyanújával vették őrizetbe. A férfit egyelőre nem lehetett kihallgatni, a rendőrök a pszichiátrián őrzik. A rendőrség azt is vizsgálja, hogy a gyanúsított korábban is követhetett-e el hasonló bűncselekményt.

Bár mindhárom eset nappal történt, senki nem segített a megtámadott nőknek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.