Schmuck Andor nácivadász lett

POLITIKA
2015 május 16., 12:46
comments 161

Schmuck Andor bejelentette, hogy pártja, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja mozgalommá alakul, aminek legfontosabb célja a

"hazai közéletben fellelhető náci eszméket vallók felkutatása és bemutatása."

A pártelnök a Szabadság téri német megszállási emlékmű előtt elmondta, hogy a szervezet V. kongresszusán döntöttek így a küldöttek. Schmuck szerint míg a kormány és az ellenzék vitatkozik, addig a

"a fehérgalléros nácik egy része már közhatalommal rendelkezik, ezért 21. századi választ akarnunk adni a problémára."

photo_camera MTI Fotó: Kovács Attila

A párt elnöke kijelentette, hogy nem tűrik tovább a fehérgalléros nácizmust. Schmuckék a pártból mozgalommá alakulással lemondtak a közhatalmi ambícióiról, azaz a jövőben nem indulnak önkormányzati, országgyűlési választáson, így kívánják elejét venni annak, hogy a náci eszméket vallók arra hivatkozhassanak, azért támadják őket, hogy megszerezzék az egyes közhatalmi pozíciókat. A mozgalom neve:

"Soha többé!"

Hogy az eddig pátyolgatott szépkorúakkal mi lesz, nem tudni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.