Magyarország igazi ura nem kegyelmez Ukrajnának

Ukrajna egy hatalmas rakás pénzzel tartozik a világnak, kormányoknak, magánszemélyeknek és alapkezelőknek egyaránt. Csak 2015-ben és 2016-ban 14 milliárd dollárnyi (majdnem 3800 milliárd forintnyi) adósságot kellene törlesztenie az országnak, és ez még semmi a teljes tartozáshoz képest. Az egész ukrán (állami és nem állami) tartozás a külföld felé már az eleve zuhanó éves GDP 71,5 százalékára rúg. Ez más, az ukránnál nyitottabb gazdaságokkal összehasonlítva nem is feltétlenül tűnik soknak, akkor viszont rögtön meghökkentően nagy summává válik, ha hozzávesszük, hogy a teljes ukrán devizatartalék jelenleg alig 10 milliárd dolláros, és ezt is csak hosszú erőlködés után sikerült összeszednie az Oroszországgal tulajdonképpen háborúban álló országnak.

Ukrajna tehát nem fog tudni fizetni.

Legalább is semmiképpen sem időben.

Az ukrán kormánynak eközben muszáj lenne béreket emelnie, és kezdeni valamit a szociális juttatásokkal, az infláció ugyanis 2015-re 40 százalék körüli magasságokba kúszott, így igencsak szenvednek, akik hrivnyában kapják a jövedelmüket. Mindezt úgy kéne meglépni, hogy az ország egyik legfontosabb turistacélpontját, a Krímet elcsatolták az oroszok, Ukrajna keleti részén, a legfontosabb ipari régiókban pedig dúl a háború. Ha ez nem lenne elég, az orosz állami energiacégek is olyan vádakkal nyomasztják ukrán üzletfeleiket, hogy azok nem fizetnek megfelelően a felhasznált gázért (holott valószínűleg csak arról van szó, hogy Moszkva a szakadár területek gázfogyasztását is a kijevi kormánnyal fizettetné ki).

Ukrajnának tehát pénzügyi segítség kell, gyorsan.

Az IMF ki is dolgozott egy pénzügyi mentőcsomagot, és a tekintettel arra, hogy Ukrajna azért háborúzik, mert az orosz érdekszférából a Nyugat felé szeretne fordulni, a nyugati pénzvilág legfőbb integrációs szervezete (mármint az IMF) most kifejezetten eltökéltnek tűnik a megfelelő megoldás megtalálása, és Ukrajna finanszírozásának stabilizációja mellett. Eddig is tettek javaslatokat meg nyomták a pénzt, és most, hogy a legutóbbi mentőcsomagjuk kevésnek bizonyult, hamar összedobtak egy újabb hitelt az USA, az EU, Kína és nemzetközi szervezetek segítségével. Ez a csomag egy 17,5 milliárd dolláros (kb. 4725 milliárd forintos) hitelből, és egy több mint 15 milliárd dolláros adósságátrendezésből áll.

Utóbbit nem az IMF garantálja, erre az adósságátrendezésre csak kérik az ukrán kormányt és nemzetközi hitelezőit. Viszont ha az erről szóló tárgyalások sikertelenül zárulnak, akkor Ukrajna előtt csak három lehetőség áll:

  1. Csődöt jelent.
  2. Még nagyobb segélycsomagot húz be az IMF-től és/vagy az EU-tól, és abból fizeti ki a magánhitelezői felé lejáró tartozásokat.
  3. Brutális megszorító intézkedéseket vezet be az ukrán kormány, majd várja, hogy elsöpörje az ország több régiójában már így is elképesztő nélkülözésben élő nép haragja, vagy feleméssze a háború.

A harmadik nem lenne túl jó. Nemcsak humanitárius aggályok miatt, de azért sem, mert a jelenlegi kormány megtartása fontos a Nyugat számára. Az Arszenyij Jacenyuk vezette kabinet ugyanis határozottan Nyugatra húz, tárgyalóképes, és eddig a reformok és a korrupció elleni harc iránt is elkötelezettnek bizonyult - legalább a nyugati szimpátia elnyeréséhez szükséges mértékig. Ugyanakkor az is látszik, hogy Nyugaton olyan nagyon egyik állam sem akar tényleges katonai segítséget adni Ukrajnának az oroszbarát szakadárok elleni harcban, így pedig ha Kijev a hadsereg pénzügyi forrásainak csökkentésére kényszerül, azzal a Nyugat tulajdonképpen egész Ukrajna sorsát Putyin döntésére bízza: ha az orosz elnök úgy akarja, az általa támogatott szakadárok könnyebben elsöpörhetik az alulfinanszírozott ukrán ellenállást. Ugyanez a rizikó a kormány bukása esetén is fenn áll, könnyen lehet, hogy egy újabb választáson Oroszország tudna olyan, Janukovics, korábbi elnökhöz hasonló bábjelöltet állítani, aki a háború lezárását és a finanszírozási gondok megszüntetését ígéri, csak éppen azon az áron, hogy Ukrajna geopolitikai szempontból visszakerülne oda, ahol a Majdan téri tüntetések 2013 végi kezdete előtt volt.

A második lehetőség a világ adófizetőinek szívás. Ugyanis ha Ukrajna hitelezői ragaszkodnak a határidőben és az előre megbeszélt összegben történő törlesztéshez, és az ehhez szükséges forrásokat nemzetközi szervezetek és államok dobják össze Ukrajnának, akkor a világ adófizetői lényegében az ukrán államkötvényeket birtokló befektetési alapokba pumpálják a pénzt. A befektetési alapok mögött persze emberek állnak, többnyire gazdag befektetők, akiknek az ukrán kötvényeket megvásároló alapkezelő busás hozamot ígért. Az ukrán papírok hozama azonban eddig is azért volt magas, mert az átlagosnál nagyobb kockázat is járt velük, ráadásul az ukrán adósság nem olyan hatalmas, hogy a csökkentése a világpénzügyi rendszer megrendülésével járna.

Más kérdés, hogy ha Ukrajna el tudja érni, hogy a hitelezői belemenjenek valamekkora adósságleírásba, akkor más államok ugyanígy követelhetnék ezt - és ez a hitelezők egyik legfőbb érve is. Viszont ha például Görögországgal hasonlítjuk össze Ukrajnát, fontos különbség a háború, a Krím elcsatolása, az elképesztő infláció és a brutális gazdasági visszaesés is.

Az első lehetőség pedig mindenkinek rossz lenne, ez komolyabban megrendítené a pénzügyi rendszert és kihatással lenne a háborúra is. Az ukrán kormány azonban még mindig szívesebben választja ezt, mint a fentebb harmadikként leírt lehetőséget, ez pedig Kijev legnagyobb fegyvere is a most folyó tárgyalásokon. Ha ugyanis Ukrajna hajlandó csődbe menni, az minden hitelezőnek rossz, sokkal rosszabb, mintha beleegyeznének valamekkora adósságleírásba. Kicsit olyan ez, mintha az ukrán kormány egy, a saját fejéhez tartott pisztollyal zsarolná a hitelezőit:

„Vagy kevesebbet kaptok, vagy meghúzom a ravaszt, és nem kaptok semmit.”

Ennek ellenére az elemzők szerint egy picit sem közeledtek az álláspontok a hetek óta zajló tárgyalásokon, így várhatóan nem is lesz érdemi eredmény a júniusi határidőig. Az ukrán kormány és a hitelezőket képviselő bizottság is pár naponta kiad valamilyen közleményt arról, hogy a másik féllel képtelenség tárgyalni. A hitelezőknek természetesen az fáj, hogy az ukrán kormány nem elégszik meg az adósság törlesztésének átütemezésével, hanem adósságleírást is akar, Ukrajnának meg az, hogy a hitelezők nem akarnak belemenni az adósságleírásba, pedig az összeomlás szélén táncoló gazdasággal és ezzel az adósságszinttel Ukrajna a legtöbb számítás szerint komoly adósságspirálba kerül, bármennyire is sikerülne elnapolnia a törlesztési határidőket.

Kijevnek az is fáj, hogy nem is tudja pontosan, kikkel tárgyal. A 2015-ben és 2016-ban lejáró (tehát átütemezendő) ukrán adósság majd kétharmadát a Templeton Alap birtokolja, egy hárommilliárd dolláros kötvényt pedig valószínűleg Oroszország. A többiek kilétét azonban egyelőre homály fedi.

A Templeton Alap Magyarország legnagyobb hitelezője is, az államadósságunk majd 10 százalékát egymaga birtokolja. A legnagyobb üzleteit 2011-ben kötötte Magyarországon, amikor szinte mindenki más menekült innen, miután a kormány kirúgta az IMF-et. A magyar papírokat baromi olcsón lehetett összevásárolni, így azóta hatalmasat lehetett szakítani rajtuk.

A Templeton ezért ment Ukrajnába is: az alap olyan országok papírjait szereti vásárolni, amiktől mindenki más inkább tart. A befektetések azonban általában bejönnek, így a Templeton brutális, 8-9 százalékos hozamokat tud garantálni az ügyfeleinek. Ezért hitelezték Viktor Janukovics oroszbarát, de sérülékeny ukrán rendszerét is, és ezért vannak most nagy szarban. A majdani tüntetések eldurvulásakor az alapkezelő olyannyira beparázott, hogy a cég vezetője, Michael Hasenstab maga ment Kijevbe és egy csillivilli videóval igyekezett megnyugtatni az aggódó befektetőket. Most a cég tévedhetetlensége forog kockán: ha belemennek az adósságleírásba, az nem néz ki valami jól a portfólióban. A Templeton megkerülése nélkül azonban nem lehet semmiben megegyezni, a szabályok szerint ugyanis minden adósság átütemezéséhez és/vagy leírásához az adott kötvénykibocsátásból vásárlók kétharmadának vagy még nagyobb hányadának beleegyezése kell. Ez pedig több kibocsátásnál is egymaga a Templeton.

A hitelezők egy közleményük szerint a törlesztési határidők megváltoztatására hajlandóak, de adósságleírásra nem, álláspontjuk azonban egyre nagyobb nemzetközi rosszallással találkozik. Még Larry Summers, volt amerikai pénzügyminiszter, akinél kevés, a Wall Street-i befektetők iránt barátságosabb ember van a világon, is az ukrán adósságleírás mellett érvelt néhány napja, a Financial Times-ban megjelent cikkében. Az ő érvei is ezek voltak: nem olyan sok pénz, hogy belerendüljön a világgazdaság, a Templeton és ügyfelei így is épp eléggé zsírosak, most pedig nagyon fontos dologról van szó, áldozatokat kell hozni, mert ez egy reformelkötelezett ukrán kormány, nem szabad bukni hagyni.

A befektetők másik érvével viszont Summers is csak megérzés alapján tud vitatkozni. Előbbiek ugyanis azzal is támogatják az igazukat, hogy az ukrán politikai elit nem lett sokkal kevésbé korrupt Janukovics elmenekülése óta, így az adósságleírás azt is üzenné a világnak, hogy a simlis kelet-európai politikusok csak úgy büntetlenül lenyelhetik a befektetők dollárjait, csak mert bajban van az országuk.

A 3 milliárdos orosz kötvény ügye is komoly vitákat szült. Az elemzők egyik fele tart attól, hogy az oroszok ezzel a követeléssel egymaguk is csődbe dönthetik Ukrajnát, vagy ha nagyon ragaszkodnak a pénzükhöz, akkor más, a megállapodásra inkább hajló befektetők számára marad kevesebb pénz a kijevi kasszában. Anna Gelpern, a nemzetközi gazdasággal foglalkozó Peterson Intézet elemzője szerint viszont a kötvény nem jelent olyan nagy fenyegetést, hiszen mivel az angol jog hatálya alatt állították ki, legvégső esetben egy brit jogi aktussal korlátozni is lehet a kikényszeríthetőségét. Ekkor Oroszországnak és Ukrajnának brit bíróság előtt kellene bizonyítania a maga igazát, amivel a legrosszabb forgatókönyv szerint is legalább időt nyer Ukrajna.