Thriller a munkásszállón: vádat emeltek a Vácon késelő határon túli melós ellen

bűnügy
2015 május 19., 09:26
comments 38

Emberölés kísérlete miatt vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség a férfi ellen, aki tavaly nyáron hátba szúrta a munkatársát egy váci munkásszállón.

A férfiak éveken át szinte barátok voltak, ugyanabban a határon túli magyarokból álló építőipari brigádban dolgoztak. 2014 augusztusában egy váci munkásszálláson laktak.

Aztán egy délután ott bográcsoztak, és italoztak. Közben a brigád vezetője kikérte a későbbi sértett véleményét munkatársairól, mire ő a kevésbé jól dolgozók közül a vádlottat nevezte meg.

A brigádvezető ezután elküldte a vádlottat a csapatból, aki emiatt annyira felháborodott, hogy odament a társához, lerúgta a székről, majd a földön fekvő férfi fejét többször megrúgta.

A sértett a saját lakrészébe menekült, de a vádlott követte, ezért kiugrott az ablakon, és egy másik lakrész fürdőszobájában próbálta meg lemosni az arcát.

A feldühödött vádlott oda is követte, egy hirtelen mozdulattal hátba szúrta, és elrohant.

Az életveszélyes állapotba került férfit előbb a váci kórházba, majd a budapesti Honvédba vitték, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta.

A vádlott előzetes letartóztatásban van. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.