Az amerikai sebészek éves kongresszusának vitaindító előadása első hallásra aligha tűnhet olyan programnak, ami igényt tarthatna a szélesebb publikum figyelmére. Mégis, elég valószínűnek látszik, hogy Sergio Canavero olasz idegsebész június 12-én megtartandó beszédéről még sokan, sokáig beszélni fognak: Canavero ugyanis nem mást jelent be, mint hosszú ideje dédelgetett tervének, az első emberi testátültetésnek a menetrendjét (nevezhetjük fejátültetésnek is, csak az pontatlan, hiszen az operáció végén a beteg identitását az agy fogja meghatározni).

Az emberi testátültetés ötlete természetesen nem új, már Alekszandr Beljajev 1925-ös „Dowell professzor feje” című regényében is szó volt róla, de sokáig kifejezetten sci-fibe való, soha meg nem valósuló ötletnek tűnt (az io9-on van egyébként egy jó válogatás hasonló könyvekből). Canavero azonban komolyan gondolja a dolgot (de legalábbis eddig sokakkal sikeresen elhitette, hogy nem viccel) és az olasz sebész ezzel a fél évszázaddal ezelőtt majmokon kísérletező Robert White és a még korábban, az '50-es évek derekán kutyákon dolgozó Vlagyimir Gyemihov nyomdokaiba lépve kétségkívül sokak szemében napjaink Dr. Frankensteinjévé lesz.

A Moszkvai Egyetemet 1940-ben elvégző Gyemihov ígéretes karrier előtt állt, hiszen már diákként létrehozott egy műszívet, amivel öt órán keresztül lehetett működtetni a kísérleti kutyák keringését. Ám a világháború közbeszólt és a fronton patológusként tevékenykedő Vlagyimir több éven keresztül azzal volt elfoglalva, hogy hamis vallomásokkal felmentést adjon az önmagukat szándékosan megsebesítő kiskatonák számára. Berlinből hazatérve azonban ismét belevetette magát a munkába és a moszkvai Sebészeti Intézet munktársaként folytathatta kísérleteit, melyek az első sikeres, emlősben végrehajtott szív-tüdő átültetéshez, illetve az első bypass műtéthez vezettek (Gyemihov továbbra is kutyákat használt kísérleteihez, de nem valami perverz passzióból, hanem mert a pavlovi iskolából kinövő szovjet élettani kutatásoknak egyik legfontosabb modellje továbbra is a kutya maradt).

Az igazi világhírt mégsem ezek a kutatások hozták meg számára, hanem azok a fejátültetéses kísérletek, melyek eredményeként a szovjet tudóst a Life magazin címlapjára is felrepíttető szerencsétlen kétfejű kutyák jöttek létre. A modernkori Cerberusok általában egy kisebb (gyakran kölyök) kutya torzójának egy másik kutyára való operálásával jöttek létre, amely során a "gazda" eb keringését bekötötték a donor torzóba és így hosszabb-rövidebb ideig életképes (a rekorder 29 napot élt) kétfejű kutya jött létre. (Tegyük hozzá, hogy ma teljesen kizárt, hogy ilyen kísérletekre valaki is etikai engedélyt kapna, de még az ötvenes évek ilyen dolgokat lényegesen lazábban kezelő szovjet bürokratáit is kiakasztotta Gyemihov tevékenysége. Így a Szovjet Egészségügyi Minisztérium utasította is, hogy hagyjon fel kísérleteivel, de mivel az intézetet vezető, és Gyemihovot nagyon támogató Alekszander Visnyevszkij a fegyveres erők fősebésze volt, kellő autonómiával rendelkezett, hogy ezt az utasítást ne vegye figyelembe.)

Gyemihov fejátültetéses kísérlete persze "nem a semmiből jött", az ötvenes évekre már szovjet hagyománya volt a kutyafejek önálló életbentartását megcélzó kísérleteknek. A leghíresebb kétségkívül a Szergej Brjuhonyenko munkáját feldolgozó 1940-es Experiments in the Revival of Organisms című film volt, amelyben letaglózó részletességgel ecsetelik, hogy miképpen lehet hosszabb időn keresztül úgy életben tartani egy kutyafejet, hogy az reagáljon a környezeti stimulosokra. Az elég barbár kísérlet egyetlen pozitív hozadéka, hogy a fej életbentartására kitalált szerkezet az egyik prototípusa azoknak a pumpáknak (mechanikus műszíveknek), amelyeket később a szívműtéteknél használtak.

link Forrás

Még mielőtt azonban megfogalmaznánk a vádat, hogy a fejek életbentartását megcélzó kísérleteket a sem embert, sem istent nem tisztelő szovjet ideológia termelte ki, érdemes visszakövetni, hogy miből is indultak ezek a kísérletek.

1792-ben a francia Alkotmányozó Nemzetgyűlés, amely a régi rend eltörlését a kivégzési módok egységesítésében is célul tűzte ki, elfogadta Dr. Guillotin javaslatát, hogy a jövőben a kivégzéseket az általa tervezett szerkezet segítségével végezzék el, amely - a doktor állítása szerint - egy szempillantás alatt, humánus módon végezné ki az elítélteket. A javaslat elfogadását élénk vita előzte meg, hogy valóban annyira gyors és humánus-e ez a megoldás, még a Sebészeti Akadémia véleményét is kikérték, de végül a többség egyetértett vele, hogy ez tűnik a legjobb megoldásnak. Ám alig pár évvel később, 1795 őszén a La Moniteur megjelentette Samuel Thomas von Sömmering, német anatómus levelét, aki azzal érvelt, hogy Guillotin állításával ellentétben a kivégzések ezen módja kifejezetten szörnyű, hiszen a levágott fejek öntudata néhány pillanatig kétségkívül megmarad, így a kivégzés ezen formája a lélek kínzásával ér fel.

Von Sömmering levele hosszú, időnként parttalannak tűnő vitát indított el, és ez volt a legfőbb oka, hogy 1884-ben Jean Baptiste Vincent Laborde meggyőzte a francia hatóságokat, hogy számára frissen levágott fejeket juttassanak, amelyket a maga kezdetleges eszközeivel, ökör és kutyavérrel átpumpálva, megvizsgálna, hogy tapasztal-e rajtuk életre utaló jeleket. Legalább két szerencsétlen bűnözőről (Gagny és Heurtevent) tudunk, akinek fejét Laborde megkapta és azokon a haláluk után kb. egy órán leresztül különböző stimulációkat végzett, amelyek meggyőzték arról, hogy agyfunkciót nem lehet tapasztalni.

Laborde kísérletei aztán megágyaztak az efajta fejeket életben tartó további sebészi kísérleteknek: Hayem és Barriere 1887-ben bemutatott munkájukban például már kutyafejek életbentartásáról írnak, de az amerikai sebészet egyik nagy klasszikusa, Charles Claude Guthrie is részletesen beszámol ilyen típusú kísérleteiről magnum opusában. Amennyire azonban megítélhető, sem Guthrie, sem az őt megelőzők nem voltak annyira sikeresek, mint Brjuhonyenko.

Ahogy Gyemihov és Brjuhonyenko kísérleteit is korábbi munkák inspirálták, úgy vált az ő eredményük később inspiráció forrásává: a hetvenes években egy amerikai idegsebész, Robert J. White már majmokon próbálta meg a testátültetést, ha úgy vesszük, tulajdonképpen sikeresen: a dekapitált testek keringésére rákötött fejek hallottak, láttak, szagoltak, ettek (!!!) és a szemükkel különböző dolgokat követtek. Csak épp a gerincvelő átvágása miatt az átültetett test mozdulatlan volt. Az állatok kilenc napig maradtak életben, majd az immuninkompatibilitás miatt fellépő kilökődési reakció végzett velük - feltehetően Gyemihov kutyái is ebbe pusztultak bele. (White szintén nem tekinthető az istentelen gonosz tudós archetípusának: egész életében hívő katolikus volt, még a Pápai Tudományos Akadémia is tagjává választotta.)

White a számos támadás ellenére (az amerikai állatvédő szervezet, a PETA egyszerűen "Hentesnek" aposztrofálta) folytatni akarta a munkáját, a logikus következő szintre emelve és emberben megismételve azt, ám végül 2010-es haláláig erre nem került sor.

És itt jön a képbe Canavero és tervezett kísérlete, amihez már önkéntes alanya is van Valerij Szpiridonov személyében. A 29 éves orosz programozó egy gyógyíthatatlan izomsorvadásos betegségben, ún. Werdnig-Hoffmann szindrómában szenved, amelynek következtében az izmait irányító motorneuronok fokozatosan elhalnak, amit az izmok atrófiája is követ. Szpiridonov kerekesszékhez kötött jelene (és nem túl bíztató jövőképe) alapján érthető, hogy igyekszik megragadni minden lehetőséget, hogy kiszabaduljon az általa használhatatlannak ítélt testből - az viszont másik kérdés, hogy mennyire jogos a Canaveroba fektetett bizalma, és mennyire remélheti, hogy ha túl is éli a kísérletet, egy használhatóbb testet kap.

Canavero, ha bárhol meghallgatjuk a mondanivalóját, optimista. Azt gondolja, hogy az általa kifejlesztett, HEAVEN-GEMINI-nek keresztelt műtéti protokoll segítségével nemcsak életben marad Szpiridonov feje (és esetleg életre kel egy frissen elhunyt "testdonor" teste), de a beavatkozás végén (ez technikailag maga a műtét után több hónappal lenne) Valerij akár mozogni is fog tudni.

link Forrás

A GEMINI lényege az, már ha hiszünk Canaveronak, hogy a klasszikus gerincsérülésektől eltérően a gerincvelő átvágása egy borotvaéles penge segítségével történik, minimális roncsolással, s mindeközben a sejtek épségének megóvása miatt, mind a fej, mind a donor gerincvelő le lesz hűtva. A nagyobb le- és felszálló idegpályák így is huzamosabb ideig (valószínűleg örökre) működésképtelenek lesznek, de a kisebb összeköttetések, amelyek már valamifajta koordinációt lehetővé tehetnek viszonylag hamar létrejöhetnek, ha megfelelő közeget hozunk létre. (Ez lehetett az alapja a gerincsérülésére idegiőssejt-kezelést kapó Darek Fidyka felépülésének is, illetve az kétségtelen, hogy egérben ilyen téren vannak bíztató eredmények. Ugyanakkor a Eurostemcell-nek van egy remek összefoglalója arról, hogy mennyire gyerekcipóben jár ez a tudomány.) Ugyanakkor, míg a gerincvelő összeforrasztásra, legalább egy félig-hihető szcenáriót fel tud Canavero vázolni, sokkal homályosabban fogalmaz, hogy miképpen tervezné két további fontos ideg, a legtöbb belső szervünket beidegző bolygóideg, illetve a légzési mozgásokhoz fontos rekeszideg "összeforrasztását", pedig ezek nélkül aligha lehetne értékelhető életminőséget elérni. Tulajdonképpen bemondásra el kell neki hinni, hogy ez majd meglesz, miközben a szakirodalomban egyetlen cikk sem létezik, hogy valamilyen gerinces modellszervezetben ilyesmi megtörtént volna (én legalábbis nem leltem sem a PubMed-en, sem a Google Scholar találatai között).

És pont ez az, ami miatt nagyon sokan, nagyon keményen nekimentek Canaveronak: ha olyan biztos, hogy mindezt képes lenne megvalósítani, akkor miért nem mutatja be valamilyen más élőlényen (pl. egér esetében), hogy a GEMINI ennyire sikeres, miért akarja pont emberben csinálni? A közelmúlt egyetlen testátültetéses kísérlete alapján, amit Kínában, egereken végeztek, valószínűbbnek tűnik, hogy a beteg, bármennyire is nyomorult addigi élete, a műtét után még rosszabbul lesz, addig a rövid ideig, amíg egyáltalán életben marad.

Arthur Caplan, napjaink egyik legfajsúlyosabb bioetikusa a Forbes-ban megjelent véleménycikkében hosszasan sorolja a problémákat (ez egyébként az alábbi Motherboard podcast-ben is meghallgatható, Valerij és Canavero álláspontjával együtt). Ezek közül sokkal nagyon nagyvonalúan, vagy sehogy nem foglalkozik Canavero (akinek a fő védekezési pontja, hogy milyen rossz lehet, ha valaki képtelen az önellátásra és ő pont ezen akar segíteni, akik pedig beszólnak neki, azok épp ezt akarják megakadályozni). Ilyen például az is, hogy vajon mennyi ideig kivitelezhető, hogy a beteg immunszupresszált állapotban legyen (ami, mint White majomkísérletei is mutatják, igen fontos kitétele az efajta műtéti beavatkozásnak). Arcátültetéses betegek esetében már látható, hogy ez egyáltalán nem is olyan triviális dolog, és az a műtét kifejezett sétagaloppnak tűnik Canavero protokolljához képest.

link Forrás

Canavero szavahihetőségén persze az sem segít, hogy ha egy kicsit is hagyják beszélni, akkor elképesztő marhaságok kezdenek dőlni a szájából. A Motherboard-os interjúban például egy idő után már arról értekezik, hogy az emberek hamarosan öregecskedő korukban klónozzák magukat, majd a klónjukra átültetett fejjel érhetik el a kvázi örökéletet. Ez egy extrém formája lenne a parabiózis kapcsán már megfogalmazott félelmeknek, ráadásul mind etikailag, mind tudományos szempontból teljesen nonszensz (hiszen a klónunk eleve egy teljesen másik, teljes értékű ember lenne, nem egy akarat nélküli valami - az egypetéjű ikrek sem tökéletesen egyformák). A nagy kérdés, hogy vajon Canavero tényleg ennyire nincs képben, vagy csak szeret rájátszani a Dr. Frankenstein imidzsre...?

Mivel a műtéthez sacc-per-kb 13 millió dollárra lenne szükségük (ami nincs meg), egyelőre elmondhatjuk, hogy most kb. annyira reális Canaveroék 2017-es céldátuma, mint a Mars One terve, hogy 2027-re komolyabb emberi kolónia legyen a Marson. És ez talán Szpiridonov szempontjából is szerencse lehet. Az ő betegségére ugyanis, ahogy Caplan is rámutat, sokkal nagyobb eséllyel hozhat megoldást az utóbbi hónapokban robbanásszerű haladást elérő génterápia, mint a torinói doktor távolkeleti őssejtkuruzslókat idéző protokollja.

Végül, elgondolkodtató zárszóként, talán Tom Gara twitterposztja foglalja össze legjobban, hogy mi is lenne a helyzet, ha a nagyobb valószínűségű esemény következne be és nem működne Canavero terve.

It's such a thin line between "unsuccessful head transplant" and "beheading"

— Tom Gara (@tomgara) April 13, 2015

(via Phenomena, Motherboard, New Scientist, LiveScience. A borítókép White egyik korabeli majmos cikkének az illusztrációja.)