Az amerikai kitiltási balhé utolérte Romániát és Bulgáriát is

külföld
2015 május 23., 07:32
comments 101

Hoyt Brian Yee, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkára azt mondta a Magyarországról szóló kongresszusi meghallgatáson, hogy

korrupció gyanúja miatt román és bolgár állampolgárok, köztük kormányzati tisztviselők is ki vannak tiltva az Egyesült Államokból.

A meghallgatást a Századvég 1,4 milliárd közpénzből szerződtetett lobbistája, Connie Mack szervezte.

A meghallgatást végigkövettük, de mi sem szúrtuk ki a Romániáról és Bulgáriáról szóló oldalvágást.

Újságírói kérdésekre egyértelművé tette az amerikai külügy, hogy volt és jelenlegi kormánytisztviselőkről van szó. Magyarország esetében még tavaly októberben tiltott ki az USA hat, a kormányhoz közel álló személyt korrupciógyanú miatt. A kitiltottak közül eddig csak Vida Ildikó, a NAV elnöke ismerte el, hogy érintett. A magyar kormány azt állítja, hogy nem tudja, hogy kik lehetnek a többiek.

A bolgár és a román közvélemény a sötétben tapogatózik, mert az amerikai külügy - ahogy az a magyar kitiltottak esetében is történt - konkrét neveket nem hoz nyilvánosságra.

A korrupció miatt elítélt Adrian Nastase volt román kormányfőhöz közel álló Jurnalul National napilap Nastasét nevezi meg.

Akárcsak a Századvég-Napi Gazdaság esetében, itt is önszivárogtatásról lehet szó.

A napilap szerint Nastasét közvetlenül azelőtt hívták be a nagykövetségre és érvénytelenítették a vízumát, hogy elítélte volna a román bíróság.

Tudor Chiuariu volt igazságügyi miniszter neve is közszájon forog, ő felfüggesztett börtönt kapott korrupcióért, de a mai napig tagja a szenátusnak - és a törvényhozás Amerika-barát tagozatának. A Népszabadságnak megszólaló Ovidiu Raetchi, aki az ellenzéki liberálisok diaszpóráért felelős szóvivője, szerint nem egészen ugyanaz az amerikaiak szándéka a két esetben, mert

"a magyar tiltólista célja egyértelműen a túlságosan oroszbarát Orbán-kormány megfegyelmezése volt, a román tisztségviselők kitiltásának kizárólag praktikus okai vannak: hogy ne kelljen például körözéssel és kiadatással bajlódni, ha az illető ellen elmarasztaló ítélet születik Romániában."

Bulgáriában még mélyebb a homály.

A bolgár külügy szerint nekik semmilyen információjuk sincs kitiltottakról. Az országban már 2011-ben megjelent az első olyan újságcikkek, amelyekben arról írtak, hogy egyes vezető tisztségviselők nem kapnak amerikai vízumot.

(Népszabadság, Romania-Insider, Novinite)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.