Ismerős a kérdés? Feltettük már mi is itt, párszáz poszttal arrább:

Hány éves vagy valójában?

Ilyen és ehhez hasonló, hol hülyébb, hol tudományosabb tesztekkel Dunát lehetne rekeszteni:

• itt például pár érzékeny személyes adatod megadása után maga Doctor Oz, az amerikai televíziózás szappanoperasávjának kedvenc kuruzslója mondja meg, hogy mennyi a valós életkorod;
• de megtudhatod az egészségéletkorod;
• vitalitás-életkorod;
• biológiai életkorod;
• szívéletkorod;
• még egyszer a szívéletkorod;
• és végül harmadszor is a szívéletkorod;

Hogy működnek ezek a tesztek?

Bármilyen hihetetlen, a pontokba szedett felsorolásban szereplő tesztek mindegyike, még a műsorában a rák ellenszerét átlag heti kétszer felfedező Doctor Oz tesztjének is van némi tudományos alapja.

Ezek javarészt azon az elven alapulnak, hogy a teszt kitöltőjének „valós” életkorát rizikófaktorai alapján egy egészséges életet élő ember életkorával vetik össze:

Ugyanezen az elven már dolgoztak ki tüdőéletkor-kalkulátort és már fejlesztik az agyéletkor-kalkulátort is.

Amilyen primitívnek tűnik a módszer, úgy állja ki a szigorúbb tudományos vizsgálatokat:

valóban számszerűsíteni lehet, hogy bizonyos viselkedések hány évet tesznek hozzá valaki életkorához, függetlenül a pillanatnyi életkorától.

Ennek kifejtéséhez ezt a két ábrát kell tanulmányozni:

Az első azt mutatja, hogy egy fejlett nyugati társadalomban, ahol általános az egészségbiztosítás és kiépült az egészségügyi ellátórendszer, az életkorhoz képest hogy alakul a halálozás kockázata. Mint látható, azoknál, akik túlélik a csecsemőkort, meredeken zuhan a halálozási kockázat, így kijelenthető, hogy

bármennyire törékenynek is gondoljuk a kisgyermekeket, az emberiség történetében napjaink tízéveseinél még senki sem volt nagyobb biztonságban.

De ennél fontosabb, hogy a képen logaritmikus skálán lineárisnak tűnő változás a valóságban évről évre exponenciálisan növekvő kockázatot jelent. Ahogy az a második ábrán látható, ez 30-95 éves kor között nagyjából konstans, évről évre 10 százalék körüli értékkel növekszik - ezt már 1825-ben felismerte Benjamin Gompertz, és azóta a demográfiai kutatások is igazolták.

Ez pedig alapja lehet a valóséletkor-számításoknak.

A másik alapját azok az epidemológiai kutatások adják, amelyek számszerűsítik bizonyos viselkedésminták kockázati együtthatóját:

ez például a napi egy doboz cikaretta kockázati együtthatója 2.2, napi 50 gramm feldolgozott hústermék fogyasztásáé 1,18, némi testmozgásé 0,82 és így tovább.

Ez alapján már ki lehet számolni, hogy egy adott viselkedésminta hány évet ad hozzá az életkorhoz:

Ha egy viselkedés kockázati együtthatója h, az életkor előrehaladtával pedig a halálozás kockázata r-rel (r~1.1) nő, akkor a változás a valós életkorban (t):

t=logh/logr.

és mert r konstans, logr is az, ~0.1, végeredményben a képlet

t=10logh.

Ez alapján pedig

napi egy doboz cigi 8 évet ad hozzá az ember valós életkorához, míg egy kevéske testmozgás is 2 évvel csökkenti azt.

Magyarán, akármennyire hihetetlen is, az interneten fellelhető valóséletkor-kalkulátorok - már ha nem fényképes tesztekről beszélünk - ténylegesen is segíthetnek az egészségesebb életmódra szoktatásban. Vizsgálatok bizonyították, hogy a páciensek számára felfoghatóbb információ ez, mint mondjuk

a kardiovaszkuláris betegségek kockázati szintje,

vagy más, összetettebb és tudományosabbnak ható mutató, aminek eredménye is van: azoknak, akikkel a szívéletkorukat közölték, a vizsgálatot követő 12 hónapban sokkal drasztikusabban javultak az eredményei azoknál, akikkel csak a kockázati szintet. Egy, dohányosok körében végzett vizsgálat szerint azok, akikkel a tüdőéletkorukat közölték, több mint kétszeres arányban szoktak le azokhoz képest, akikkel csak a kockázati szintet - bár egy másik kutatás szerint azoknál a dohányosoknál, akiknél más életmódbeli szokásaik miatt kedvező eredményt adott a tüdőéletkor, csökkent a motiváció a leszokásra. (Via Understanding Uncertainty)