Aláírásokat hamisított a fideszes alpolgármester, hogy kampányra költhesse az adóforintokat

2015 május 27., szerda 5:56
136

Okirat-hamisítással vádolja az ügyészség Bitvai Nándort, a XV. kerület volt alpolgármesterét. Bitvai a feltételezések szerint hamis aláírásokkal jutott hozzá egy közhasznú civil szervezet, a Közbizalom pénzeihez, amiknek egy részéből a Fidesz kampányait finanszírozták.

Az ügyről a korábbi polgármester, most fideszes országgyűlési képviselő László Tamás is tudott, de inkább eltussolni próbálta az ügyet:

megpróbálta kizárni azokat a kerületi pártszervezetből, akik szót emeltek a törvénytelenség ellen.

A terve végül sikerült is, a Fidesz központja a rákospalitai pártszervezett "két táborra szakadása" miatt egy hónapja feloszlatta az alapszervezetet.

Az emlegetett két táborból az egyik Bitvai és László Tamás volt, a másik pedig a pártszervezetnek azok a tagjai, akik a Közbizalomnak is tagjai voltak, és már 2012 elején számon kérték Bitvain és Lászlón, hogy milyen alapon vettek fel különböző összegeket az Egyesület kasszájából, és erről miért nem tájékoztatták az egyesület többi tisztviselőjét.

Az alapszervezet feloszlatását azért tekinthetjük László sikerének, mert a Fidesz szabályzata szerint a pártszervezet újraszervezése a választókerületi elnök feladata, aki nem más, mint

maga László Tamás.

Bitvai amúgy úgy bukott le, hogy a másik fideszes alpolgármester, Novák Ágnes az önkormányzati hivatalban rábukkant egy dokumentumra, amin Bitvai mellett a Közbizalom elnökhelyettese, Balogh András aláírása is szerepelt. Novák Balogh felesége, így azonnal felismerte, hogy az aláírás hamis.

Bitvai ügye már a bírósági szakaszban van, június 16-án hozhatják meg az első fokú ítéletet, ami akár egy év szabadságvesztés is lehet. Ez esetben időközi választást kell majd kiírni az egyéni önkormányzati képviselő Bitvai helyére. Ősszel a kerületben a DK-s Hajdu Lászlót választották polgármesternek, és Bitvai is csak hajszállal nyert egyéniben. (Via HVG)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt