Így pózolnak a rasszista rendőrök Chicagóban

Tbg
külföld
2015 május 27., 14:06
comments 85

Egy régi polaroidfotót publikálnak most az amerikai lapok, ezt:

photo_camera Chicagói rendőrőrs valamikor 1999 és 2003 között.

A képnek azért van jelentősége, mert nemcsak hogy emiatt a kép miatt vontak eljárást alá két fehér rendőrt az iparvárosban, de magát a képet is közzé kellett tenni a bíróság utasítása nyomán, annak publikálására.

Az egyik rendőr, aki ma már sofőrként dolgozik, szerette volna elkerülni a kép publikálását, ha már az állásuktól kénytelen volt az incidens miatt megválni, ám a bíró - ebben az eljárásban - másképp gondolta.

Az új eljárás éppen a fotó publikálása miatt indult, a rendőrség és a város vezetése ugyanis megelégedett azzal, hogy a két rendőrt elbocsátotta.

Jellemző a fogvatartott személyiségi jogaira hivatkozó ex-rendőr érvelése is, hiszen a fekete férfiről még csak az sem derült ki, hogy hogy hívják. Amúgy drogügy miatt került a kapitányságra 1999 és 2003 között.

Jerome Finnigan viszont börtönben van: őt 12 évre ítélték, mert tagja volt egy chicagói rendőrökből álló bűnbandának. (Chicago Suntimes)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.