Orbán azt mondja, mások által okozott válságokat kell folyamatosan elhárítaniuk. Pedig nagyon sok problémát ők maguk okoztak.
Egy jezsuita pappal és egy evangélikus lelkésszel vitázott az ALS betegségben szenvedő Karsai Dániel az eutanáziáról. Karsai szerint az eutanázia nem Isten ellen való bűn, de a jezsuita pap szerint, ha elfogadják a megengedő jogszabályt ,,nagymamák mennek majd a levesbe".
Arra gondolt csak, hogy a katolikus tanítás szerint minden házasságon kívüli szex bűn. Belátja, fogalmazhatott volna pontosabban is.
Van különbség ugyanis bűn és bűncselekmény között szerinte.
Ha akkora a rend az országban, miért tevékenykedhetnek mind teljesen nyíltan, háborítatlanul? Itt valami nagyon bűzlik.
A gyereke is oda járt, az ő konfliktusát ment be rendezni anyu.
Felháborító: csak az elmúlt két hétben annyi felháborító George Soros-akcióra derített fényt a kormányhű média, hogy az már felháborító! Fel vagyok háborodva!
Az általában csinos, fiatalos és jólápolt propagandaminiszter egyik napról a másikra a Fidesz Derrickje lett, a Kormány Táskás Embere.
Sok béna bűnöző van a világon, de te csak egy lehetsz közülük.
Az konzervatív ikon a második koncertjén is beszélt a botrányról. Az erről készült felvételen látszik, hogy nem viselte valami jól az elmúlt pár napot.
Alig akad ország, ahol a szegénységben élő fiatal férfiak okozta bűncselekmények ne jelentenének súlyos problémát. Mit lehet mindezzel kezdeni? Erre született egy fontos válasz, egyszerre Libériában és Chicagóban.
Leölt vadnak öltöztették be a fekete férfit, és szelfiztek vele.
Leköpött! Egy kutyát!
Itt a bizonyíték: 10 millió vélt vagy valós bűnöző országa vagyunk.
Nagy értékű luxusautókra specializált <em>bűnbandát</em> számolt fel a rendőrség. Hónapokig tartó nyomozás után hat megyében egyszerre csaptak le a Készenléti Rendőrség, a Bűnügyi Főigazgatóság, a Terrorelhárítási Központ és a Nemzeti Adó-és Vámhivatal munkatársai. A rendőrség honlapja minderről <a href="http://police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/csapas" target="_blank">CSAPÁS</a> címmel számolt be.