A kétszeres paralimpiai bajnok kikéri magának a jól kereső elnök önfényezését

A Magyar Paralimpiai Bizottság ügyeiről eddig tényleg csak nagyon kevesen tudhattak bármit is, de két hete komoly botrány robbant ki a szövetségben, amiből kiderült, hogy annyira nem is rossz állás a bizottság elnöki posztja, és a parasportolók egy része forradalomra készül. A vihar most ott tart, hogy a bizottság elnöke, Gömöri Zsolt már magánleveleket publikál annak bizonyítására, hogy ellene összeesküvést szőttek.

A kivülálló számára Pásztory Dóra, kétszeres paralimpiai bajnok keddi Facebook-posztja nyújt erős segítséget arra, hogy megértse, mi is a lázadó parasportolók problémája, és miért követelik Gömöri Zsolt lemondását.

"1. Nem az a baj hogy hazudtok, hanem az a baj, hogy a parasportolókat degenerált hülyéknek nézitek, akik nem képesek saját véleményt alkotni és akiket csúnya, gonosz emberek folyamatosan manipulálnak és megvezetnek (...) Saját véleményünk, saját döntésünk, saját aláírásunk amellyel kérünk, mondj le az elnökséggel együtt!"

Pásztory Dóra tíz éve visszavonult az aktív sporttól. Mint a 444-nek elmondta: "már rég nem látok bele az MPB napi szintű működésébe. Többek között Zsolt személye volt az, aki miatt eltávolodtam az ügytől a visszavonulásom után. Már szinte várom, hogy előálljon azzal, hogy biztos azért vagyok sértett, mert nem ajánlott fel nekem valami jó kis pozit".

"2. Nem az a baj, hogy nettó 420.688 Ft a fizetésed, amely mellé céges autót, 60-80.000 Ft-os benzinköltség-visszatérítést, szponzori pénzek utáni jutalékot, 3.000.000 Ft-os támogatást (tudom, visszafizetted) külföldi utazási lehetőségeket és milliós nagyságrendű jutalmat kapsz. Az a rohadt nagy gond, hogy te és az elnökség tényleg azt gondolja, hogy ezt ebben a rendszerben megérdemled. Hogy neked tényleg ennyit ért a munkád. Mindez összehasonlítva azok bevételeivel, akikért elvileg dolgozol. Azt gondoljuk találnánk olyan embert, aki kevesebbért is vállalná ezt a feladat, ezért kérünk, hogy mondj le az elnökséggel együtt és add át a helyed egy "olcsóbb" munkaerőnek!"

Pásztory Dóra azt mondja, úgy lett szócső, hogy a parasportolók nagy része meg van félemlítve, nem merik névvel vállalni a véleményüket. "Én talán jobban meg tudom fogalmazni a többség véleményét és talán jobban odafigyelnek arra, ha mondok valamit".

A Gömörit ért támadások, és az arra adott válaszok alapján az derült ki, hogy az elnök havi bruttó 655 000 forintot, nettó 420 688 forintot keres. Ez szerinte ebben a pozícióban rendkívül szerény. Emellett korábban 20 százalékot, amióta 2012 óta főállásban elnöke, 10 százalék jutalékot kap minden szponzor után, amit ő szerzett a szövetségnek. 2012-2013-ban 1 260 000 jutalékot kapott, 2014-ben is ugyanennyit - hozta nyilvánosságra Gömöri. A szövetség gazdasági vezetője (aki Gömöri szerint szintén részese az összeesküvésnek) viszont azt mondta, hogy ennél több pénzt vett fel az elnök, ezt bizonyítani is tudja.

Gömöri emellett a pekingi olimpia után 11 millió, a londoni után 17 millió forint jutalmat vett fel. És volt az a hárommillió forint, amivel a szövetség törlesztette az elnök devizahitelét, hogy Gömöri munkáját ne zavarják egyéb gondok. Ezt a hárommilliót Gömöri visszafizette, bár szerinte szabályosan kapta.

"3. Nem az a baj, hogy 3 vagy 10 millió Ft-ért vett neked a bizottság autót, az a baj, hogy komolyan azt érzitek, hogy erre neked van a legnagyobb szükséged és ezt tényleg megszavazta ezt elnökség. Nem lehet, hogy ha egy sportoló kapja a járművet, amellyel el tud jutni edzésre, akkor nagyobb az esély az újabb paralimpiai éremre? Mi így gondoljuk, ezért kérlek mondjatok le!"

Gömörinek jár szolgálati autó is, egy VW Passat. Az előzőt hat év után megkapta, miután abba annak idején önrészt is tett. A szövetség vett új Passatot. Az elnök havonta átlagosan 75 469 forintért tankol és vesz autópályamatricát. Egyébként Gömöri akkor frissen bejegyzett cégétől bérel a szövetség buszt 2011 óta. Gömöri szerint korrekt áron, amikor pedig ellopták a szövetség által kölcsönadott buszt, még komoly vesztesége is volt ezen. Gömöri cégén egyébként az elmúlt években négyszeres is NAV-os végrehajtás volt.

Pásztory szerint egy paralimpia felkészülés ma már ugyanakkora munka, mint egy olimpiai. Teljes állás. Nagyon nagy jelentősége van annak is, hogy mennyi idő megy el utazásra, illetve mennyi energia megy el vele. Nem mindegy, hogy egy kerekesszékes hány kilométeren keresztül hajtja a székét az edzőteremig, hogy utána ugyanazokkal az izmokkal dolgozzon. Majd feltette a kérdést, hogy "Mégis ki tudná nagyobb hasznát venni egy szolgálati járműnek, mi szolgálja a sikeresebb szereplést?".

Pásztory szerint "az alapvető probléma Zsolttal, hogy ő tényleg azt hiszi, hogy a jó eredmények akkor születnek, ha ő komfortosan érzi magát. Felháborító volt, amikor valamelyik korai sajtótájékoztatón elkezdte sorolni az ott megjelent parasportolóknak, hogy miként támogatta a felkészülésüket. Mintha ez az ő adománya, nagyvonalú gesztusa lenne, nem pedig a munkája".

"4. Nem az a gond, hogy megtudod-e megmagyarázni a tenerifei edzőtábor költségeit, hanem, hogy olyan lehetőséget választottatok, amelynek előkészítése és szervezése 2.000.000 Ft feletti összeget emésztett fel és komolyan próbáljátok elhitetni, hogy ez szükséges és elkerülhetetlen. Kérdezd már meg a szövetségek és egyesületek vezetőit, főtitkárait, hogy ők mennyi pénzért szervezik meg a külföldi edzőtáborokat?"

Gömöri szerint a kétmilliós forint szervezési költség több hónapos munkát takar. És inkább azt kéne nézni, hogy meleg helyen készülhettek télen a parasportolók. És igaz, hogy a lánya is kiutazott Tenerifére, de ő fizette a költségeit.

"5. Nem az a gond, hogy nem tudjátok "becsomagolni" a mexikói nyaralást, hanem az a gond, hogy tök hülyének néztek mindenkit. Elég nagy baj, hogy nem láttál még erőemelő versenyt és Mexikóig kell menned két kollégáddal, hogy megnézd hogy kell lebonyolítani egy ilyen eseményt."

Gömöri és két munkatársa április 22-től 2014. április 30-ig Mexikóban volt. Azt írták, hogy ott az IPC (International Paralympic Commitee) Erőemelő Amerikai Regionális Bajnokságon vettek részt. Ez része az idei, budapesti Parafekvenyomó Európa Bajnokság előkészítésének. A költségeket a nemzetközi szervezet fizette. A tengerpartra, Cancúnba valóban átmentek, de Gömöri szerint azért, mert "Közeledik a riói paralimpia és a brazilokkal elég nehezen megy az egyeztetés, erre volt ott lehetőségünk".

"6. Nem az a baj, hogy sok sportoló nem mer megszólalni és én vagyok az egyik szócsövük, hanem az a baj, hogy azért van így, mert félnek tőled. Ezért kell lemondanod."

Pásztory szerint már a londoni, 17 milliós jutalomosztás után is volt elégedetlenség, de az gyorsan elcsitult. Most került nyilvánosságra a 3 millió forintos hiteltörlesztés és a többi pénzügyi költés, amelyről pletykák voltak, de senki nem tudta bizonyítani, és a sportolók sem láttak bele olyan mélységekig, hogy fel merjék emelni a hangjukat.

Korábban maga az elnök is azt mondta, hogy vannak olyan parasportolók, akik edzőtáboron kívül legfeljebb párizsis zsömlét vagy egy pár virslit tudnak maguknak venni. Pásztory szerint nemcsak a bajnokokra, hanem az érmesekre, pontszerzőkre, potenciális bajnokokra és reménységekre is oda kellene figyelni és támogatni, mert ők vannak többen.

"Nyilván nem a kétszeres paralimpiai bajnok Sors Tamásnak vannak anyagi gondjai ebben a rendszerben, de volt, hogy neki is kellett a saját zsebéből edzőtábort finanszíroznia. A paralimpiai jutalmából ezt meg tudta oldani, de sokan nem tudják megtenni.

Pásztory azt mondja, hogy egy parasportolónak sokkal tovább tart egy edzésre eljutni, átöltözni, bejutni a létesítménybe, mint egy élsportolónak. Ez az idő vagy a munkaidejéből vagy a szabadidejéből megy el. Ha a munkaidejéből, akkor kevesebbet tud dolgozni, kevesebb pénzt tud keresni. Ha a szabadidejéből, akkor kevesebb ideje van regenerálódni, ami egy fogyatékos ember esetében talán még fontosabb.

"Az elnökkel kapcsolatban az aránytalanság a legnagyobb bajunk. Nem a fizetése vagy a jutalma mértéke a baj, mert nyilván van olyan iparág vagy szektor, ahol ez nem kirívó. A parasportba folyó összegek tekintetében viszont aránytalan a juttatása" - nyilatkozta Pásztory.

Azt sem érti, hogy sugallhatja Gömöri azt, hogy egy paralimpiai éremben vagy aranyéremben neki közel annyi munkája van, mint egy sportolónak.

"Ezt paralimpiai bajnokként kikérem magamnak" 

- mondta Pásztory. Nagyon várja, hogy végre megszólaljanak szövetségek, sportvezetők, a MOB részéről valaki, hogy szerintünk a magyar sportban ez elfogadható viselkedés, díjazás, és működés-e.

Június 19-én lesz rendkívüli közgyűlés. Itt a sportágak képviselői, egyesületvezetők, szövetségi kapitányok, szakágvezetők szavaznak. Pásztory abban bízik, hogy a sportolóik érdeit szolgálva.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.