Vádat emeltek Magyarország legtehetségesebb nigériai csalója ellen

bűnügy
2015 május 28., 09:00
comments 52

Húsz év alatt egymilliárd forintot csalt össze magának az az amerikai-magyar kettős állampolgárságú férfi, aki ellen üzletszerű csalás miatt most emelt vádat az ügyészség. A férfi az ismerőseinek azt hazudta, hogy egy büntetőügyben segítséget nyújtott az amerikai kormánynak, és ezért busás jutalmat vár. Hogy addig is kihúzza valahogy, kölcsönöket kért, volt, hogy több százmilliót is, és közben úgy tett, mintha a várható jutalommal kapcsolatos hivatalos ügyeket intézné - ez abban merült ki, hogy külföldi luxusutakra járt, és kamu tárgyalásokat szervezett bankárokkal.

Egy szegedi vállalkozó öt éven át 80 millió forintot adott kölcsön a férfinak, abban a reményben, hogy 200 millió dollárt kap majd vissza (nem kapott). Volt, aki összesen 330 milliót fektetett be az ígéretes bizniszbe, de a csaló a pénzt "fényűző kiadásaira és szerencsejátékokra fordította". (MTI)

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.