Mi lenne, ha most látna neki a kormány a város egyik központi részén egy reprezentatív épület megtervezésének és megépítésének? Közmegegyezés biztosan nem.

Ehhez képest mi történt több mint 150 éve, amikor elhatározták, hogy legyen székháza a Magyar Tudományos Akadémiának? Előbb vita volt, aztán vita, majd vita.

Az Akadémia első közgyűlését 1831-ben tartották, majd ezt követően - mivel saját reprezentatív terme nem volt -, a pesti Vármegyeházán tartotta üléseit. Ez annyira tarthatatlannak tűnt akkoriban, hogy 1860-ban országos gyűjtés indult az Akadémia palotájának felépítésére.

A magyar tudósokhoz méltó középület megépítése heves szakmai és közéleti vitákkal járt, mint az az MTA Földgömb című lapjának legújabb számából kiderül.

Azzal kezdődött, hogy egyáltalán milyen stílusú legyen az épület. A pályázat lebonyolításával megbízott Henszlmann Imre művészettörténész neogótikus palotát képzelt el, egyrészt azért, mert a magyar történelem legfényesebb időszakai a gótikához köthetők, másrészt ezt francia eredetű stílusnak tekintette, nincs köze a Habsburgokhoz, ami fontos szempont volt a szabadságharc leverése és a kiegyezés közötti időszakban.

Próbálta cinkelni is a pályázatot, de a közvéleményt nem sikerült meggyőznie. A többség inkább német stílusnak gondolta a gótikát, ami ráadásul az egyházi építészethez kötődik. Volt, aki a különböző korok formáit vegyítette volna, de keletre már akkor is figyeltünk, akadt, aki a magyarok keleti eredete miatt bizánci stílusú épületbe költöztette volna a tudományt.

Egy évig tartó, sehová sem vezető vita után új pályázatot írtak ki. És akkor jött az újabb felfortyanás: külföldi építészeket is meghívtak. Sőt, a pályázatot a tiltakozások ellenére végül a berlini Friedrich August Stüler, a porosz királyi építész nyerte neoreneszánsz tervével. A korszakban nagyon ritka volt, hogy nem magyar építész kapott megbízást jelentős itthoni épület tervezésére.

A jó helyen lévő telket ingyen bocsátotta a főváros az MTA részére. 1862-ben láttak hozzá az építkezéshez, három év alatt húzták fel. A palota építését Szkalnitzky Antal, az Akadémia részéről Ybl Miklós irányította. Előbbit a befejezés után az Akadémia tagjává választották, míg Yblt valamiért nem.

Miután az épület elkészült, újabb vita kezdődött. Mégpedig a puritán díszterem belső díszítéséről. Pontosabban arról, hogy a magyar történelem mely fontos alakjait és eseményeit ábrázolják a falakon. Húsz év alatt jutottak egyezségre. A megoldás: Lotz Károly készítette el a képeket, Szent István és Mátyás lett a két főalak, mellettük Kálmán és Nagy Lajos, illetve Pázmány Péter, Bethlen és Zrínyi Miklós költőkkel, írókkal.

A végeremény: Magyarország egyik legszebb reprezenctációs terme, ami nagyobb, mint a parlamenti Vadászterem, és még L. Simon László is elfér benne lökdösődés nélkül, amíg nem alakítják át a Várban lévő Palotát.

Voltak még olyan apróságok is, hogy az Akadémia titkárának, majd főtitkárának megnyert Arany Jánost is sikerült megsérteni azzal, hogy a főtitkári lakrészt mégsem kapta meg, mert kiadták bérbe. Arany csendesen puffogott emiatt. Ideiglenes a bérházban lévő lakással kárpótolták, aztán Eötvös József elnök orvosolta a problémát. Arany élete végéig az MTA székházában lakott, majd özvegye is maradhatott a lakrészben. Az irattár és a régi könyvek részben ott van a cserépkályha, ami fűtött Aranyéknak és egy fotel is, amit a család használt, akár bele is lehet ülni, a bal oldali karfa már megkopott kissé.

Az MTA-ban őriznek egy rakás irodalmi kincset, többek között egy eredeti Guttenberg könyv egyetlen oldalát, mert oldalanként értékesítették a kereskedők, az MTA ajándékba kapott egyet. Van Arany, Ady, Radnóti hagyaték, itt van például a Bori notesz, amit Radnóti Miklós zsebében találtak meg, miután exhumálták a tömegsírból. A noteszben volt két olyan vers, amit nem másolt le Radnóti korábban, ezek szerencsére teljesen olvashatóan megmaradtak.

A palota épülete idő közben módosult kicsit az eredetihez képest. Az 1800-as évek végén egy viharban lezuhant róla az egyik homlokzati szfinx, a balesetveszély miatt leszedték a másikat is. És az épület sarkain lévő szobrok közül, Galilei, Révai Miklós nyelvész, Descartes és Leibniz mellett már nem Raffaello áll, hanem az orosz tudós Lomonoszov, akit a kommunista időkben cseréltek a reneszánsz festő és építésznek a háborúban megsérült szobrának helyére.

Volt még egy jelentős beavatkozásuk a kommunistáknak, amikor megszüntették a harmadik emelti kiállítótermeket. A székházat eleve úgy építették, hogy helyt adjon Magyarország első, modern értelemben vett kiállítótermének, az Esterházy-gyűjtemény egy részét mutatták be itt a megnyitón. Az 1950-es években megszüntették, raktárnak rendezték be, az akadémia gyűjteményét darabonként különböző intézményeknek adták. A kiállítótermet a rendszerváltás után nyitották meg újra, most is látogatható, olyan, mint az irodalom könyvekből jól ismert festmények gyűjtőhelye lenne. Van azért más is, érdemes megnézni, és így legalább be lehet jutni az épületbe. Az egyébként az MTA nagy szomorúsága, hogy a közlekedés miatt eléggé elszigetlet az épület a téren, nem minden kockázat nélküli az átkelés.

A székház idén ünnepli 150 éves jubileumát. Az évforduló alkalmából a szokásosnál több eseménynek, koncerteknek, könyvbemutatóknak is otthont ad az épület, szándékaik szerint megnyitja kapuit az érdeklődök előtt. A Múzeumok Éjszakáján szerveznek túrákat benne.