Miniszter úr, ez itt nem Irán!

Mozgalmat indítottak a Facebookon azok a felvilágosult, a sivatagi izzadást pedig nem kedvelő izraeli iskoláslányok, akiknek elegük lett abból, hogy az ország sok iskolájában nem engedik, hogy rövidnadrágban vegyenek részt a tanórákon. Pedig a fiúknak szabad.

Screen Shot 2015-06-02 at 9.09.14 AM

A Haaretz által idézett egyik diák szerint az ő iskolájában egyszerűen azzal indokolták a tilalmat, hogy “az elvonja a tanárok figyelmét, és zavarja őket a koncentrálásban”.

Ez a vallásos iskoláktól is elég lehangoló magyarázat lenne, de az a helyzet, hogy Izarelben számo világi intézmény is tiltja a fedetlenül hagyott combokat.

A tiltakozók azt tervezik, hogy június 16-án az izraeli parlament elé vonulnak tüntetni az egyenjogúságért, és addig is levelet írtak az eléggé jobboldali Naftali Bennet oktatási miniszternek, és azonnali beavatkozást sürgettek a nemi egyenlőség biztosítására az öltözködési szabályokban.

"Kitiltanak minket az órákról, sőt hazaküldenek az iskolából azzal az indokkal, hogy eltereljük a fiúk figyelmét. Miniszter úr, ez itt nem Irán!”

Az izraeli iskolaigazgatók szövetsége ugyanakkor határozatot hozott, amit az ügy horderejére való tekintettel az esti tévéhíradó is bejelentett. A dokumentum szerint minden iskola maga dönthet a nadrághosszról, de annak azonosnak kell lennie a fiúk és a lányok esetében.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.