Biztos, hogy ezt az Ady Endre idézetet kereste Orbán Viktor?

2015 június 3., szerda 4:48
162

Orbán Viktor mai interjújában éles kontrasztot állított a Jobbik és a Fidesz radikalizmusa között. Szerinte ugyanis míg a Jobbik politikai- és gyakorlati radikális, addig a Fideszt a szellemi radikalizmus jellemzi. Ady Endrét is idézi a miniszterelnök, aki szerint

„kis nemzetnek még lélegzetet vennie is radikálisan kell.”

De nem biztos, hogy egy kereszténydemokrata, konzervatív párt számára annyira szerencsés választás Adynak ez a szövege.  1902. augusztus 10-én, a Nagyváradi Naplóban jelent meg Ady Endre Marseillaise című tárcája, amelyikben teljesen felháborodik, hogy klerikálisok,

„bigott dámák s lelketlen papok,”

a francia forradalom indulóját énekelve mernek masírozni Párizs utcáin. Ady szerint a klerikálisokkal szemben egészen már erők állnak:

„Elképzeljük, minő zavarban lehet a másik tömeg. Az tudniillik, amelyet nem asszonyok és papok vezetnek, hanem a jövendőnek prófétái, nagy szociáldemokraták s nemes szabadkőművesek, kik Franciaországban megértették, hogy a kalapáccsal az utcán is kell dolgozni, ha szükség van reá.”

Ady szerint a jövendő prófétáinak, a nagy szociáldemokratáknak és a szabadkőműveseknek ésszel kell legyőznie a maradi klerikálisokat.

„Igenis: legelőször a gyermekeket vegyük el rossz ellenségeinktől, a szántszándékkal butítóktól. Kerítsük kezeink közé az embergyúró műhelyeket, az iskolákat. Akiben világosságnak lelke él, kalapáccsal vagy anélkül, álljon elő és küzdjön a világosságért.”

Ady Endre a tárca végén ki is jelöli a klerikálisok végső helyét:

„Vonuljanak a templomaikba, másutt nem tűrjük meg őket!...”

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt