Marokkó rendezhette volna a 2010-es világbajnokságot, de a FIFA vezetői elcsalhatták a szavazást

Ahogy gördül előre a FIFA körüli példanélküli korrupciós botrány, úgy kerülnek napvilágra újabb és újabb megdöbbentő részletek. Most például a Sunday Times állt elő egy olyan rejtett felvétellel, amin a FIFA egykori igazgatósági tagja, Ismail Bhamjee árulja el, hogyan csalták el a 2010-es világbajnokság helyszínének szavazását.

A felvétel tanulsága szerint ugyanis a szavazatok összeadása után kiderült, hogy Marokkó rendezhetné a vébét, és ezek után szántszándékkal úgy módosították az eredményt, mintha Dél-Afrika nyert volna.

Dél-Afrika azonnal tagadta a vádakat, ahogy múlt héten tagadták azt is, amivel az amerikai hatóságok álltak elő: hogy tízmillió dollárt fizettek a FIFA korábbi tisztviselőjének, Jack Warnernek, aki cserébe hozta a karibi térségek országainak szavazatát a dél-afrikai pályázatra.

A Sunday Times állítólag öt évvel ezelőtt jutott a felvétel birtokába, amit akkor eljuttattak a FIFA vezetőihez, így Sepp Blatterhez is. A FIFA most közleményben válaszolt, szerintük a nyomozás a megfelelő hatóságok dolga, és nem újságoké. És a szervezet együtt is működik a hatóságokkal.

A rejtett felvételről amúgy az is kiderült, hogy állítólag Marokkó is megkente Warnert, mintegy egymillió dollárral. Warner pedig az utolsó pillanatban döntött csak arról, hogy Dél-Afrikát támogatja, egyszerűen mert jóval több pénzt kínáltak neki.

A szavazás 2004 májusában volt, a dél-afrikai pályázat 14 szavazattal győzött. (Independent)