Plakátrongálókat vittek be a rendőrök és operatívan figyeltetik is az idegenellenes plakátokat

Az Együtt ifjúsági szervezetének, az Y-GEN Egyesületnek hat aktivistáját kapták el szombatról vasárnapra virradóra a rendőrök, mert átfestették a kormány uszító plakátjait.

Update: jelentkezett nálunk az egyik őrizetbe vett fiatal, aki elmondta, hogy nem festették, hanem szaggatták a plakátot. Ez amúgy nagyobb eséllyel csak szabálysértés, míg a ráfestést értelmezhetik már bűncselekményként is a hatóságok.

Képet is kaptunk a plakátról:

plakat

Az Index információi szerint a fiatalok ellen végül 50 ezer forintot nem meghaladó kárértékű szabálysértés miatt indult eljárás. Az okozott kár 30 ezer forintos volt ugyanis. Reggelre elengedték a fiatalokat.

Azóta kiderült, azokról a plakátokról van szó, amiket Szigetvári Viktor is megosztott vasárnap reggel Facebookon.

Az egyik előállított fiatal a lapnak elmondta, hogy fél egy körül éjjel rongálták meg a plakátot, és amikor hazafele tartottak, akkor vették észre, hogy rendőrök követik őket. Elsőnek csak igazoltatták őket, később viszont ismét felbukkantak a rendőrök, és közölték, hogy be is kell vinniük őket.A rendőrségi jegyzőkönyv szerint

a rendőrség operatívan figyelteti a városban a nemzeti konzultációs plakátokat.

Ennek ellenére több szervezet és magánszemély jelezte már, hogy megpróbálja majd megrongálni az idegengyűlölő plakátokat, még közösségi térkép is készült, ahol be lehet jelölni, ki hol futott bele plakátba.