Rogán: Aki biztonságos tranzitországból érkezik, annak nem jár a védelem

képmutatás a köbön
2015 június 07., 11:57
comments 319

A Fidesz-frakció arra készül, hogy javaslatot tesz Magyarország déli határának törvényi eszközökkel való lezárására - mondta a képviselőcsoport vezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Rogán Antal tervei szerint törvényt alkotnának arról, hogy

akik egy biztonságos tranzitországból lépnek Magyarország területére, azok semmiképpen ne igényelhessenek politikai menedékjogot.

Példaként említette: lehet, hogy valaki Szíriában még veszélyben volt, de eljött onnan, áthaladt például Görögországon, majd megérkezett Szerbiába vagy egy másik balkáni államba, ahol semmi nem fenyegeti az életét.

Mindemellett a frakcióvezető kiemelte: aki olyan helyről jön, ahol üldözik, az élete veszélyben van, annak menedéket kell nyújtani, de megélhetési bevándorlókat nem tud befogadni Európa.

Tehát ezzel a Szíriából és Afganisztánból közvetlenül repülőgéppel érkezők esetében jár a menedékjog, ha jól értem Rogán Antal érvelését.

(via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.