Egyetlen kaszinón hárommilliárd nyeresége volt Andy Vajnának

politika
2015 június 10., 04:48
comments 262

2014-ben a Las Vegas Casino 7,7 milliárd forintos árbevétel mellett hárommilliárd forint nyereséget termetl Andy Vajnának, akinek ezen kívül még négy másik kaszinója is van.

A nemzetgazdasági tárca úgy örül a kormánybiztos sikerének, mintha ezek a bevételek aztán a magyar államkasszát hízlalnák, pedig

a baráti törvényhozók egyrészt megszavazták, hogy Vajna levonhassa a koncessziós díjat a játékadóból
a nyereséget pedig luxemburgi cégén keresztül adóoptimalizálja.

Vajna kormánybiztos ezúttal sem kívánt beszélni cégeiről a riportereknek, akiket korábban a "nem mindegy? Szevasz, mondtam, hogy erről nem beszélek" felkiáltással rázott le. (RTL Klub via Hír24)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.